2017. július 19., szerda

23.Fejezet°Pillanatok pillanata

Sziasztok!
Igen, jól látjátok. Ez egy újabb poszt a blogon, fogalmam sincs, hogy mennyi idő elteltével. Egyszerűen hiányzott a történet, és ha nem is minden héten, de ahogy tőlem telik szeretném frissíteni, végig vinni. Persze akkor, ha van még itt valaki. Kérlek benneteket, jelezzetek vissza nekem.:)
Sok puszi, x


T A Y L O R
A karácsony első napja olyan gyorsasággal szaladt el, ahogyan csak tőle telt. Anya a konyhában kezdte a napot. Mindig is tökéletesre szerette volna a vacsorát, az ebédet és valójában az egész karácsony ünnepét. Emlékszem, hogy kislány koromban is már jó pár héttel előtte a házat csodálatos díszekkel dobta fel, s hófehér égőkkel, amelyek csodás fénybe borították a lakást az éjszakák folyamán. Sok mindent feladnék azért, hogy most is láthassam, ahogyan büszkén, csillogó szemekkel méregeti a szinte már mesterműen feldíszített házat. 
Az illatok édes és sós egyvelege térített magamhoz már kora reggel. Szokás, hogy első nap egy étterem falai között töltik az emberek a karácsonyi vacsorát, és ez nálunk is így volt, egészen tavalyig, amikor is nem igazán szerettem volna étterembe menni, s most sem igazán rajongok az ötletért, ha véletlen egy ottani fogyasztásra vagyok kénytelen rászorulni. Ennek köszönhetően anya idén is itthon, családiasabban tartja meg a számára fontos vacsorát, amelyet nagyon is értékelek. Négyen körbeüljük az asztalt, régi történeteket mesélünk, és jókat eszünk.
Ez is történt. Egy-egy pohár bort fel is hajtottunk. Valójában én egyet, de ahogyan hallottam a szüleim kicsit többet, de természetesen a keretek között maradtak. Én viszont attól az egytől is már kellően melegséget éreztem, s azt, hogy bőven elég. Főleg tudva, hogy másnap több órás repülőút vár rám. Maxi még nem árulta el, hogy hova is megyünk, csupán, hogy csendes lesz, és messze mindenféle hangos parttól csak ellazulunk és jókat beszélgetünk majd egy pár napon át. Semmi pontosabbal nem szolgált, hiába is szinte már könyörögtem neki. 
Sissy segített csomagolni, bár igazság szerint a melegítőket magam is be tudtam volna könnyedén pakolni. Végül ráhagytam, még mindig nem volt tiszta közöttünk minden, annak ellenére, hogy őszintén mondtam neki, hogy az ominózus éjszakát már el is felejtettem és csak az számít, hogy Harry ott volt, és kézben tartotta a dolgot a tőle telhető legjobb módon. Amikor már szinte órák óta válogatta a ruháimat, azonnal magyarázni kezdett összefüggéstelen mondatokat, hogy csak a helytakarékosság miatt jobban összehajtja őket, így több mindent tudok magammal vinni. Kételkedtem benne, így azonnal elkezdtem lemászni az ágyamról, de visszaterelt, hogy nyugodjak meg, és már készen is van. Szinte rohamos gyorsasággal mászott fel mellém az ágyra, mondván, hogy folytassuk a könyvet, ahol abbahagytuk. Ugyanis szokásunkká vált az idő során, hogy közösen kiválasztottunk egy könyvet ő pedig felolvasta. Mia mindig körülöttem feküdt, a hátát simogattam és csak a húgom hangját hallgattam, míg elvesztem a szereplők életében.

Reggel olyan izgalommal pattanok ki az ágyból, hogy még magamat is meglepem. Eleinte valóban nem lelkesedtem az ötletért, hogy elhagyjam a házat, de tudván, hogy Maxivel milyen jól fog telni az idő, megváltozott a nézetem. Természetesen az is sokat segített, hogy tudom, Harryt sajnálatos módon nem fogom látni az ünnepek alatt. Teljesen el van havazva, és a családjához egy napra tud csak hazaugrani. Eleinte kételkedtem a szavaiban, nem éreztem, hogy annyira teljesen őszinte lenne velem, és ez bántott mélységesen. Megértettem volna, ha azt mondja, hogy szeretne a családjával ünnepelni, de az, hogy szinte az ünnepek alatt is dolgozik, eléggé hihetetlennek hangzott már az első pillanatban. Rengetegszer bocsánatot kért, és elmondta, hogy a projekt, amin dolgozik teljesen lefoglalja annak ellenére, hogy velem szeretne lenni. 
Két napja egyáltalán nem keresett, és ez lendített át a döntés pontján. Bármennyire is furcsának hangzik még a saját fejemben is, de muszáj élnem, s boldognak lennem, ha pedig ez nélküle következik be, akkor annak úgy kell lennie. Nem lehet minden tökéletes, még ha az én életemben kissé több a hibás, mint a hibátlan pillanat. Lehetséges, hogy ostoba vagyok, hiszen pár nap nem a világ vége, és még messze nem töltöm be a barátnő szerepét, így semmi jogom az egész hisztihez, amit magamban rendezek le.
— Elkészültél? 
Maxi hangjára összerezzenek. Eddig a csend ölelt körbe, s a gondolataim hangos zavara csupán.
— Igen, azt hiszem mehetünk. És, hova is? — még mindig nem árulta el, hogy merre is visz. Nem igazán rajongok a meglepetésekért, egyszerűen nem tudom hogyan is kellene rájuk reagálnom. Sosem tudom, hogy mi a megfelelő, ami hülyeség, hiszen a legjobb és legtermészetesebb, ha egyáltalán nem játssza meg magát az ember. 
— Megtudod, ha ott leszünk — fogja meg a kezemet. — A táskád már az autóban van, menjünk mielőtt lekéssük a járatunkat. 
Mia még a lábamhoz simul, én pedig leguggolok hozzá.
— Hiányozni fogsz kislány, de hamar visszajövök, rendben? — hajolok közelebb, mire megnyalja az államat. Felnevetek, és megölelem szorosan, még is kellő finomsággal. Nyomok egy puszit a puha szőrére és felegyenesedem. Maxi ismételten megfogja a kezemet. 
— Ő is velünk jön — jegyzi meg, én pedig reagálni sem tudok, mert már ki is vezet a szobából, s Mia lépteinek közeledése is jelzi, hogy valóban velünk tart.
Mindössze még annyi időm van, hogy gyors öleléssel búcsúzzak a szüleimtől, akik Maxit figyelmeztetik, hogy nagyon vigyázzon rám. 
— Anya, ne aggódj, kérlek — ölelem meg, s az arcára nyomok egy puszit. — A munkám miatti utazást is túléltem — mutatok rá a dologra, mire csak mély sóhaja csapja meg a fülemet. 
— Minden a legnagyobb rendben lesz, tudjuk — szakítja meg anya könnyes pillanatát apa. 
Ahogyan az arcunk összeér, érzem, hogy az anyai, féltő könnyek felszínre törtek és a szívem meghasad kissé, de el is mosolyodom.
— Ne sírj — kérlelem édesanyámat. 
— Elkeseríted a lányunk, ne engedd, hogy ezzel menjen el, és különben is hamar hazatér — apa tovább próbálja vigasztalni anyát, majd atyai ölelésbe von és szinte már csontropogtató öleléssel búcsúzik.
— Engedjetek oda engem is — Sissy lelkes hangja a messziből jön, de szinte másodpercek alatt csapódik nekem. — Istenem, olyan izgatott vagyok! Annyira jó lesz!
— Sissy — sziszegi mellőlem Maxi.
—Csak ezzel a lükével töltök el pár napot, semmi lényeges.
— Oké bébi, keményen a szívembe martál most — böki meg az oldalamat Max. — Inkább vonszold a vonzó hátsód a taxi felé.
Felnevetek, majd még egyszer mindenkit megölelek és hagyom, hogy az autó irányába vezessen, ahova óvatosan szállok be. Mia az ölembe fekteti szokásához híven a fejét, én pedig nem spórolok azzal, hogy simogassam a puha szőrét.

A repülőn kényelmesen helyezkedünk el, az első osztálynak köszönhetően. Maxivel egymás mellett fekszünk, míg Mia a hasamnál pihen. Nem igazán megy az alvás. Mindössze pár órás repülőútról van szó, és az izgatottság teljesen maga alá temet, míg ha kifelé ez nem is látszik.
— Izgatott vagy már? — bökdösi meg az arcomat Maxi, mire legyintek, hogy elüssem a kezét. Persze nem sikerül, és hangos nevetéssel a tudtomra is adja. Gyermekien kinyújtom a nyelvemet. — Előbb nőj fel, kicsi lány — nyom egy puszit a hajamba. 
— Remélem, hogy sok hó lesz ott, ahova megyünk, és könnyedén nyomhatom bele a fejed.
Hangosan felnevet.
— A hegyekbe megyünk, és igen, sok hó lesz kicsi szívem, de a fejem a helyén marad. De garantálom, hogy ettől eltekintve remek kiruccanás lesz, és életed egyik legjobb szilvesztere.
— Olyan sokáig maradunk? — sóhajtok fel. Önző módon valahogy reménykedtem abban, hogy idő előtt visszatérünk és sikerül egy könnyed találkozót megejteni Harryvel. Bármennyire is nehéz bevallani, de hiányzik a mély hangja, a meleg ölelése, és az enyhe csipkelődések is.
— Megígérem, hogy egyedül hagylak, amint felértünk a csúcsra, szivi.
— Maxi, ne poénkodj ilyennel.
— Oké, mi ez az ocsmány hangulat? — szinte magam előtt látom a fintort az arcán. — Komolyan, nyakon öntelek előszilveszteri hangulatban egy pohár pezsgővel!
— Micsoda fenyegetés.
—Komolyan, mi nyomja a kicsi szíved, Tay?
— Hallottál mostanában valamit Harryről? — bököm ki egy mély lélegzetet követően. Pár pillanatig erős csönd lebeg kettőnk között és valójában a legrosszabb dolgok fordulnak meg a fejemben. Valami történt vele. Barátnője van. Egyszerűen csak szórakozott velem.
— Hm, nem, nem rémlik. Pár pletyka mindig kering róla, de a turnéját szervezi, nem? Még múltkor ezt mondat. 
— Igen, lesz egy kisebb turnéja, pár ezer fős koncertekkel — bólintok rá. — Csupán úgy érzem, hogy kerül. De túlparázom, igaz? Hiszen a barátnője sem vagyok — nevetek fel.
— Édesem, ha nekem lett volna vele kis afférom, hidd el, hogy én is lekapnám a tíz körmömet, ha eltűnne — vágja rá. — Egy szexi pasi, de több is annál, az istenért. De ne aggódj, hülye, ha tesz rád magasról.
— Remélem tudod, hogy ezzel egyáltalán nem nyugtattál meg — nevetek ismételten és feljebb ülök. 
— Cicus, nyugodj meg, tényleg. Csak magadat idegesíted, lazulj el. Tudom is, hogy mi kell neked — hallom, hogy mocorog.
— Minden rendben, uram?
Egy légiutas kísérő hangja túlságosan is közelről hallható, s tudom, hogy ez semmi jót sem jelent.
— Csak szeretnék kérni egy üveg rozé pezsgőt, ha van.
— Természetesen — nyájasan mondja a hölgy, s pár másodperc múlva átnyúlok az ülésemen.
— Nem fogsz leitatni — jelentem ki. 
— Egy üveggel ketten nem sokáig jutunk, felesleges az aggodalmad. De el kell lazulnod. Merev vagy, és ez nem tesz jót nekem. Sok a stressz. A végén még innen egy wellnesben kell kipihennem a fáradalmakat.
— Kezdelek megasajnálni, komolyan!
Felnevet, magához von, a hajamba csókol, és a pillanat már is nyugodtabbnak tűnik, mint volt.


2017. február 23., csütörtök

22.Fejezet°Tervek, tervezések

T A Y L O R
— Tudod gondolkoztam — motyogom Harrynek. 
A csók óta csak édesen, talán már túlságosan is nyálasan fetrengtünk az ágy tetején, mire rávettük magunkat, hogy az erkélyre menjünk legalább ki. 
A Nap kellemesen melegíti a bőrömet, míg az ujjaimmal Harry játszik. Elmerengtem hosszabb időre a gondolataimban, és a telefonom távoli csörgését is többször végighallgattuk, ahogyan az ajtón történő dörömbölést is.
— És meg is osztod velem?
— Azt hiszem, hogy váltanom kellene. 
— Már is leváltanál? — szisszen fel, mire felnevetek, és megszorítom a kezét kissé, annak ellenére, hogy érzem, enyhe pír borítja az arcomat. — Na jó, komolyan. Miről van szó?
— Ügynökség váltásról.
— Mi? Miért? — döbbent a hangja. — Érthető, hogy Mark nem éppen a legjobb fej ügynök a világon, de az ügynökséget sem szereted?
— Úgy érzem, hogy nem akarok visszalépni. Az, hogy visszatértem a modell pályára kissé visszalépésnek számít, és ez megőrjít — sóhajtok fel. — Újat szeretnék, nem abban a barbie világban lebegni, ahogyan a múltban tettem. Mark pedig egyre jobban eléri, hogy ne akarjam látni. Mármint érted — nevetek fel a szófordulatomon. 
— Értem — simít végig a kézfejemen. — Neked kell döntened, és úgy dolgoznod, ahogy az neked a legjobb, a legkényelmesebb.
— Miért nem csapsz fel menedzsernek? — csapom le a magas labdát, és vigyorgok.
— Tessék? — meghökken és bármit megadnék, hogy láthassam az arcát. 
— Azt hiszem jól menne neked, hogy összeszervezz mindent.
— Nekem is sok minden Shawn csinál.
— Ne parázz, csak szórakozom — nevetek fel. — Bár nem kételkedem abban, hogy menne neked a dolog, de valóban egy szakértőre bízom inkább.
— Most meg már le is kicsinyítesz, és nem tartasz méltónak a feladatra — tetettet felháborodással beszél. Nevetek. Boldog vagyok, vagy legalábbis valami hasonló. Remekül érzem magam a társaságában és azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb dolog az életemben hosszú ideje.
— Akkor döntsd el, hogy mit szeretnél — rántom meg a vállaimat.
Felnevet. Kinevet! 
— Keresünk neked valaki megfelelőt — nyomja ajkait a halántékomra. — Kemény elhatározás lenne ez. 
— Talán ha újra dolgozol és én is, találkozni sem fogunk. Vagy csak nagyon ritkán — állapítom meg, s némi epét érzek meg a torkomban.
— Ez lesz az a dolog, amit át fogunk vészelni. Át kell vészelnünk — sóhajt fel.

°°°

Egy hónapja annak, hogy a meleg nyarat a hátunk mögött hagytuk, s most jött el az ideje annak, hogy kellően pityeregjek miatta. A szívem fáj, és a sok réteg ruha, amelyet most is viselek, csak az őrületbe kergetnek. Rengeteg fotózást tudhatok magam mögött, ám mit sem változott a helyzet. A mai napig Mark a menedzserem, mindössze azért, mert olyan módon íratott velem alá egy másik szerződést, amelyről fogalmam sem volt. Ez a dokumentum pedig kimondja, hogy egy éven át ő képvisel engem mindenhol, ő szervez nekem mindent, s neki kell elsőként a híreket olvasnia, amelyek engem érintenek. Talán emiatt áldom az állapotomat, hogy nem tudok tudomást venni sem az olyan pletykalapokról, amelyek nem is törekednek arra, hogy az igazat hozzák le, vagy éppen nem tudják a magánélet fogalomnak a tökéletes jelenségét. Igen, itt lehet jönni azzal, hogy vállaltam, de nem. Nem ezt vállaltam. Én a modell szakmában szerettem volna mindig is létezni, nem pedig a szennylapok címlapján valami katyvasszal. 
Néhány akaratomon kívül is eljutott hozzám, amikor éppen pár fotós felém repítette a kérdését az utcán vagy egy rendezvényen. Emiatt sem igazán mondhatom, hogy tökéletes minden. A szívem még jobban fáj, hogy Harry távol van. Mind a kettőnk munkája fontos, halaszthatatlan, akár mondhatom így is. Ennek köszönhetően nem tudunk sajnálatos módon annyit találkozni, mint azt kellene. Még nem jelentettük ki, hogy egy pár alkotunk, és pár csókon kívül, még nem is haladtunk tovább. Az utcán, és az interjúkban sem tagadjuk egymást, hiszen miért is tennénk? A mi életünk, és az igazat mondjuk. Barátok vagyunk. Az, hogy pár kisebb csók is elcsattant nem tartozik senkire, csupán kettőnkre.
— Hé, visszatérnél a jelenbe, édesem?
Maxi hangja hasít a levegőbe és szinte le is vágódik mellém a kanapéra. Jelenleg itthon, Londonban tartózkodunk. Közelednek az ünnepek, így én magam is pár napot most kivettem. A családommal hosszú ideje nem találkoztam, ahogyan Maxivel sem. 
— Bocsánat — ásítok egy nagyot, és a kezemben tartott, meleg bögrének a tartalmából mélyet kortyolok. A zöld tea felfrissít és átmelegít, annak ellenére, hogy a lakásban nem éppen a mínuszok repkednek. — Miről is beszéltünk? — megvakargatom Mia fejecskéjét, amely az ölemben pihen. Ő volt még, aki rettentő módon hiányzott a távollétem alatt, így el is határoztam, hogy következőleg magammal viszem. Senkinek sem érdekel a véleményé, mert én már döntöttem, s nem hátrálok ki ebből.
— Arról, hogy mi lesz karácsonykor. Tudod, minden évben van valami kis kiruccanásunk, és valami őrültség. 
— Ó, igen, ne haragudj. Fogalmam sincs, hogy még mi is lesz.
— Ne, nem teheted ezt velem — horkan fel. — Szivi, ez az év bulija, csak is kettőnknek. Mocskosul nem teheted ezt meg. Nem engedem!
— Akkor rád bízom a foglalást? — kérdezem bátortalanul, s kissé reménykedve, hogy itt le is zártuk a témát.
— Miért érzem, hogy kibaszottul nem vagy lelkes?
— Lelkes vagyok!
— Ne engem meg próbálj etetni — nevet fel. — Máskor végiglejtetted egy csodás csípőrázással a nappalit, amint megvolt hova is megyünk.
— Borzasztóan táncolok!
— Igen bébi, ez nem is kétség. Szóval, szabadok vagyunk, fiatalok. Holnapra megszervezek mindent.
— Wow, eléggé gyorsan mozogsz. Lehet, hogy pályát tévesztettél, és a modellkedést mellék vágányra kellene tenned. Azt valami édes utazásiirodát nyitnod.
— Megfontolom mindenképpen, ígérem.

°°°
A meleg pizsamámban nyúlok el az ágyamon, Mia pedig mellettem piheg. Puha szőrén többször is végig simítok, míg a televíziót hallgatom, amelyben valamilyen film megy. Egy eléggé tartalmas vacsorán vagyok túl a szüleimmel, ahol is mindent átbeszéltünk, annak ellenére, hogy minden éjjel, vagy amikor csak tehettem, telefonon beszéltem velük. A kubai kis incidensről mélyen hallgatok és erre kértem Sissyt, Harryt és valójában mindenkit. Másnap lehoztak bennünket az újságok, de semmi részletet nem tudtak, így Harry egy rövid rádió interjúban elmondta, hogy régóta ismerjük egymást, nem új keletű a barátságunk, és egy hosszabb munkafolyamaton voltam túl, ami a fáradtságba torkollott. Nem mondom, hogy Sissyt hibáztatom, vagy, hogy haragszom rá, hiszen valószínű, hogy ha nem történik meg az, ami, akkor Harryvel sem tartanék jelenleg ott, ahol. Ennek ellenére örülök, hogy ő visszatért az iskolához és a saját karriere egyengetéséhez.
Kissé türelmetlen kopogás, amely meglep. Mia is megmoccan mellettem, érzem, hogy a combomról felemeli a fejét, ám amint kiszólok, s az ajtó nyitódik, vissza is kényelmesedik a melegbe.
— Kinn felejtetted a telefonod, és folyamat rezgett — anya kedves hangja tölti be a hálóm terét.
— Keresett valaki?
— Harrytől van pár nem fogadott hívásod. Hívjam vissza?
— Igen, kérlek — ülök feljebb, s Mia jobban az ölembe kuporodik.
Pillanatok alatt kerül a kezembe a készülék, s hallom, hogy anya maga után becsukja az ajtót. Egyik kezem a szokásomhoz híven, Mia puha szőrét érinti, míg várom, hogy a csengetések megszűnjenek, s Harry hangját halljam. Mia megnyalja a kezemet, én pedig felnevetek. 
— Milyen jó ezt hallani.
Harry mély hangja ragad meg a vonal túlsó végén.
— Szia — szégyenlőssé válik a hangom pillanatok alatt.
— Szia — ismétli a szót, és kihallom a hangjából a fáradtságot. — Már azt hittem, hogy kerülsz engem. 
— A nappaliban felejtettem a telefonom, ne haragudj. Anya most hozta be — magyarázkodom, annak ellenére, hogy tudom, semmi szükség rá. — Élvezem, hogy kissé elkényeztetnek — kuncogok.
— Igen, gondoltam, hogy valami ilyesmiben sántikálsz — nevet fel. — Hogy halad a menedzser keresés, még mindig nem találtál megfelelőt, vagy feladtad?
— Valójában szüneteltetem a dolgot — sóhajtok fel. — Mióta az eszemet tudom, Mark az életem része, és fogalmam sincs. Mi van ha borzasztóbbat találok?
— Hát, mindenképpen neked kell döntened, ebbe én nem szólhatok bele. És minden benne is van a pakliban. Belenyúlhatsz valami diktátorba, de akár jó fejbe is.
— Igen, én is így gondolom. 
— Nehéz döntés.
— Az nyugtat meg, hogy valakinek nagyobb problémája is van — nevetek fel.
— Azért ennyire ne legyél negatív. Neked ez a munkád, és az első helyen szerepel az életedben, egyértelmű, hogy meg kell válogatnod, hogy kivel is akarsz együtt dolgozni.
— Hagyjuk is, nyilván nem emiatt hívtál — igyekszem terelni a témát. 
— Érdekel, ami veled történik. 
— Mit tervezel az ünnepekre? Hazajössz Londonba?
— Gyors váltás — jegyzi meg. — Nem tudom még, hogy mi lesz. Rengeteg a munkám és még csak jönnek az újabb felkérések. És mennyi is, két hét van addig?
— Oh, értem — kissé lemondóan, sóhajtok fel, s megvakarom Mia füle tövét, aki jobban hozzám bújik. 
Megköszörüli a torkát.
— Neked milyen terveid vannak?
— Valószínű, hogy szenteste után lelépünk Maxival. Mióta dolgozom hagyomány, hogy elmegyünk valamerre. Tavaly nem mentünk, most pedig ragaszkodik hozzá.
— És merre?
— Nem tudom, ma este foglal le valamit. Rá bíztam teljesen magam.
— Legalább nem fogsz unatkozni és feleslegesen törni a kis fejed a hülyeségeken. 
— Igen, megvan az előnye — értek egyet, s kényelmesebben hátra dőlök, és hallgatom az élménybeszámolóját, amelyet olyan lelkesen ad elő.

másik blogom: Jet Black Heart (HS AU)