12.Fejezet♪Baráti közreműködés

T A Y L O R

Amint sikerül visszaöltöznöm abba a ruhába, amibe ide érkeztem, táskámat felkapom. Mivel kocsival jöttünk, a ruhám pedig vastagabb, kötött, így a kabátomat valamiért nem hoztam magammal.

– Nagyon csinos vagy, annyira örülök, hogy erre esett a választásod reggel – lelkendezik ismételten Sissy.

– Nem sok?

– Ez a csizma már akkor sok volt, amikor két éve megvetted – jegyzi meg. Tudom, hogy különlegesebb darabnak nevezhető, és messze nem felel meg mindenki ízlésének, ami nem is feltétlenül probléma. 

– Akadj le a csizmámról – kelek a darab védelmére, mintha érző lélek lenne. A szegecsekkel és különböző fém díszekkel ellátott cipő nagyon is kényelmes, és emlékeim szerint vagány is.

– Itt a szemüveged is, és szerintem mindened megvan.

– Max hazadob, és otthon majd találkozunk – elkísér az ajtóig, melyet ki is tár.

– Ne aggódj, merne itt hagyni, a seggét rúgnám szét – jelenti ki. – Mármint ezt most nem a ti kettőtök ebédjére értem, Harry – kezd magyarázkodásba Sissy, és elnevetem magam, míg a kezem Harryébe csúszik. - Esküszöm, én csak..

– Sissy, nyugi – vidáman szól a húgomnak Harry. – Nem olyan vastag ez az ajtó, és azt hiszem, hogy a te lelkedzésednek meg főleg.

– Basszus – szisszen fel.

– Oké, azt hiszem, hogy jobb ha indulunk – szólok közbe. – Majd találkozunk húgi!

Még megölel, az arcomra nyom egy puszit, aztán Harry is elköszön tőle, és el kezd vezetni, valószínűsítem, hogy az autója felé. Nem szólal meg egyikünk sem a rövid séta alatt. Harry biztosan fog, bár a kezem helyett, inkább a derekamra fonja jobbját, én pedig bátorkodom közelebb húzódni hozzá. Napszemüvegem ösztönösen kerül az orrnyergemre, és a hajam is az arcomba hullik szokás szerint minden léptemnél. Érintéséhez még mindig nem igazán szoktam hozzá, pedig előszeretettel fonja körém mindig egyik kezét, amellyel biztosan vezet, és az én lépteim egy pillanatra sem remegnek meg.

– Benn felejtettük a kabátodat – jegyzi meg, ezzel a kissé beállt csendet meg is törve.

– Autóval jöttünk, így nem láttam szükségét. Sehova sem terveztem menni innen.

– Akkor sem kellene csak így mászkálnod – sóhajt fel. – Annak ellenére, hogy csinos vagy.

Kissé előrébb csúszik a keze, ezáltal még közelebb kerülök Harry testéhez. Megállít, majd csak az ajtó kilincsének minimális hangjára leszek figyelmes. Beszállok a saját kezem, és az ő terelgetésének köszönhetően, aztán becsatolom magamat, s türelmesen a lábaimhoz ejtve a táskámat várom, hogy Harry is beszálljon.

– Nos, arra gondoltam, hogy nem messze van egy remek étterem, ami nem hatalmas, és nem is annyira híres, neves, de remek a kínálat.

– Nem tudom, hogy jó ötlet-e nyilvános helyen enni – jegyzem meg.

– Tessék? Miért?

– Mióta a balesetem volt, nem mozdultam ki ilyen helyekre. Ezek nem megszokott dolgok. Még otthon is néha problémám akad, és nem egyszer fordult elő, hogy véletlen levertem valamit – kezdek el hadarni, mire Harry kuncogását hallom meg. Az ölembe ejtett kezemet megfogja, finoman meg is szorítja. Teljes zavart érzek. Ostobának és bénank érzem magam, amikor tudom, hogy nem én küzdök ezzel egyedül a világon.

– Akkor itt a remek alkalom arra, hogy a szokásaidat megváltoztassuk.

– Kétlem, hogy annyira jó ötlet lenne – sóhajtok fel, de a kezemet nem húzom el. Ő az aki megteszi, közben pedig be is indítja az autóját.

– Tay, bízol bennem?

– Tessék? – nevetek fel, és felé fordítom a fejem, hiába nem látom az arcát. Szám széles mosolyt formál, és tényleg önfeledten nevetek fel.

– Bízol bennem vagy nem? – hangjából kihallom, hogy ő neki is nehezére esik visszatartania a nevetését. – Nem olyan bonyolult a kérdés, és valahogy mélyen remélem, hogy a válasz sem.

– Nem, valóban nem az.

– Akkor?

A választ át kell gondolnom. Valóban az a bizalom már meg van bennem felé, ami egy kezdetleges barátsághoz elengedhetetlen. Hiszen, ha nem így lenne, akkor most sem ülnék mellette. Valójában, bármit tehetne velem, amit csak akarna, hiszen könnyedén kihasználhatná, hogy nem látok, és szinte teljesen rá vagyok utalva, mivel magam jelenleg nehezen igazodnék ki, hogy merre is kellene indulnom.

– Igen Harry, azt hiszem, hogy bízom benned – sóhajtok fel.

– Akkor az étterembe megyünk, de ígérem, ha kellemetlenül érzed magad vagy bármi probléma adódik, azonnal eljövünk, rendben? Nem fog számítani semmi.

– Köszönöm.

♪

Az étterembe belépve azonnal ínycsiklandó illatok kúsznak az orromba. Harry a derekamat öleli, mondhatni, hogy már teljesen megszokottan. Vezet, és úgy érzem, hogy a lépteim jobban bizonytalanok, mint máskor. Hallom az emberek halk beszélgetéseit, és a napszemüveg még mindig az arcomon van, így a kellemtelenség érzése kissé frusztrál mindössze.

– Nyugi, érzem, hogy mennyire feszült vagy – motyogja Harry a fülembe. – Egy hátsó bokszba ülünk, rendben?

– Rendben.

– Egy kis időt még adj magadnak, messze az emberektől, de ha akkor se érzed magad jól, akkor megyünk, ígérem.

Bólintok, majd a bokszhoz megérkezve leülök a párnázott ülőkére, és beljebb csúszok, ahogyan Harry mondja, hogy az asztalt szinte körülveszi. Táskámat jobb oldalra teszem, így Harry könnyedén be tud csúszni mellém. Lába az enyéméhez simul, míg úgy is, hogy keresztezem a végtagjaimat.

– Mit szeretnél inni? – hallom, ahogy papírokkal szöszmötöl, amelyeken biztosan az ital és az ételek szerepelnek.

– Azt hiszem maradok a mentes víznél, nem rajongok az üdítőkért annyira – vallom be.

Pár perc múlva valószínűsítem, hogy a pincér jelenik meg, aki faggatni kezdi Harryt az italrendelésünkkel kapcsolatban. Ő nem tud olyan gyorsan, és egyszerűen dönteni, mint én, így kissé hezitál.

– A hölgynek mit hozhatok? – érzem a hangján, hogy egyáltalán nem zavartatja magát, és már túlságosan is nyájasan teszi fel a kérdést.

– A hölgy egy szénsavmentes vizet kér, nem túl hideget, és én is – veti oda Harry teljes lazasággal.

A hajam ma már számolhatatlanul is sokadjára hullik az arcomba, ezáltal a pírt takarva el, amely teljesen érzékelhetően ellepte az arcomat. Harry a combomon pihenő kezemet megfogja, és finoman megszorítja.

– Istenem, biztos valami új – sóhajt fel mellőlem, én pedig csak kuncogni kezdek. – Ne nevess – az ő hangjából is tisztán kivehető a vidámság, s hogy a bosszúság már nincs jelen. – Mit szeretnél enni?

– Hm, nem tudom, milyen ételek vannak?

– Tészták, levesek, frissensültek, hamburgerek, valójában minden, ami a szem szájnak ingere.

– Azt hiszem, hogy valami jó burger és krumpli mellett döntök. Ezer éve nem ettem.

– Akkor itt az ideje.

A srác visszatér, aztán Harry le is hadarja, hogy milyen burgerket kérünk, sült krumplival és szószokkal. Szinte hallani lehet a közöttük felállt csendben, ahogyan a papíron serceg a toll, miközben feljegyzeteli a pincér, a rendelésünket.

– Még valamit?

– Egyszer ennyi – kimérten közli Harry, és most én vagyok, aki megszorítja a kezét minimálisan.

– Szóval, minek is köszönhetem ezt az ebéd meghívást?

– Kell lennie bármilyen apropónak is, nem lehet szimplán baráti alapú?

– De persze.. – kezdek magyarázkodásba, de ő azonnal közbe is avatkozik.

– Igazad van, ne aggódj. Tényleg szeretnék megbeszélni, kérdezni valamit... vagy nevezzük bárhogyan is.

– Kezd felcsigázni a dolog – vallom be, és a kezem végigszalad az asztalon, magam előtt, hogy megtaláljam a poharamat.

– Oh, várj – szól közbe Harry. – Töltök neked.

Elmosolyodok a figyelmességén, majd várok, amíg nem szól, és nem adja a kezembe a hűs üvegpoharat. Iszok pár kortyot, és várom, hogy közben Harry is elkezdje mondani a valódi okát annak, amiért itt vagyunk.

– Szóval, lényegében a hétvégén felvesszük az első videoklipemet. Ma, Shawn, a menedzserem egy meghallgatást tartott, mondjuk így, modell lányok körében. Fogalmam sincs hány órán át néztem a fürdőruhában és magassarkúban billegő lányokat – sóhajt fel, mintha ez a feladat megterhelő lett volna a számára. Én csak vigyorgok, mint egy kis bolond. Sejtelmem sincs, hogy hova is akar kilyukadni, de türelmesen figyelem minden szavát. – Valójában egy fekete-fehér videóról lenne szó, ami egy nagyon lassú számhoz készülne. Rajtam kívül még egy lány lenne benne, legalábbis én így szeretném, mert úgy gondolom, hogy ez a letisztultság illene a dalhoz.

– Kibököd a lényeget? Már nem mintha unnám, csak essünk túl rajta, utána szívesen meghallgatom az ötleteidet.

Megköszörüli a torkát és bármit megadnék, hogy láthassam az arcát.

– A lényeg, hogy egyikük sem olyan, akit el tudnék képzelni, és arra gondoltam – fújja ki a levegőt keményen. – Hogy esetleg te elvállalnád-e?

– Tessék? – nevetek fel. – Harry, vak vagyok.

– Tay, felejtsd el most ezt – sóhajt fel. – Engem nem zavar, és ha nem veszed észre, te vagy, aki mindig ezt felhozza. Nem gondolod, hogyha zavarna, már akkor leléptem volna, amikor megtudtam? Minek hiszed még mindig, hogy bármiféle ellenszenvem is van eziránt?

– Nem tudom, de egyértelmű, hogy oda egy tökéletes lány illene, aki úgy mozog, hogy nem frusztrált, és nem tudom.. tényleg... még soha nem volt ilyen ajánlatom.

– Nem érdekel, hogy volt-e már ilyen munkád, de én szeretném, ha te lennél mellettem.

– Köszönöm, tényleg Harry, őszintén!

– Ne, ne gyere nekem ilyen szöveggel – jelenti ki, és az ujja a kézfejemet cirógatni kezdi. - Bele se kezdj ebbe, kérlek.

– Valóban ennyire szeretnéd?

– Nem kérnélek meg, ha nem gondolnám komolyan.

– Rendben van, de ennek meg van a maga menete. Markkal kell tárgyalnod, szerződés és minden. Elvállalnám enélkül is, de sajnos megkerülhetetlen a menedzsmentem, annak ellenére, hogy természetesen semmilyen fizetséget nem várok el cserébe.

– Ez munka lesz neked, Tay, szóval majd akkor a menedzsereink a jelenlétünkben megállapodnak, oké?

– Én ragaszkodom hozzá, és ezt Markkal is közölni fogom, mert ő már a munka előtt általában a markát tartja. Fogjuk fel egy baráti közreműködésnek.

– Köszönöm, és örülök, hogy elvállaltad.

Közelebb hajol, a levegőt mélyen szívom magamba, mellyel a kellemes illata is az orromba kúszik. Orra az arcomat érinti, majd egy puszit nyom az arcomra, én pedig valószínű, hogy a legpozsgásabb arcúvá válok a világon.

11.Fejezet♪Ködös állapot

H A R R Y

Izzadtan csapom be a lakásom ajtaját magam mögött és rúgom le a sportcipőimet. Nem foglalkozom jelenleg azzal, hogy miként is foglalják el végső felállásukat, csupán a kulcsomat és mindent a cipős szekrény tetején ledobálok. Kettesével véve a fokokat rontok be a fürdőszoba falai közé, ahol sietve szabadulok meg a sportruházatomtól és állok is be a már forrógőzzel eltelt zuhanykabin területére. Hajamat is alaposan átmosom, a testemről a futásnak köszönhető veríték is a lefolyóban végzi a vízzel egyveleget alkotva. Nem sokat időzök, egy törülközőt a csípőm köré tekerek, és a tükör elé lépek, melyről a párát egy egyszerű kézmozdulattal tüntetem el pár húzással. Amint a tükörképem visszanéz rám, a fogkefét és a krémet kapom fel, s sikálni kezdem a fogaimat. Még nem reggeliztem, de mivel ez nem itthon fog megtörténni, így most kénytelen vagyok az étkezés elé helyezni ezt a folyamatot, annak ellenére, hogy a futás előtt is egyszer már megtörtént.

A hajamat is kényszeredetten átszárítom, majd egy copfba fogom az ujjaim segítségével mindössze a már hosszabb hajamat. Derekamról lekapom a fekete anyagot és kiterítem, majd tovább sétálok a gardrób felé, ahol bokszert kapok magamra, egy pulóvert, farmert,s zoknit, majd a nyakamba akasztok a felsőm kék színéhez passzoló sálat is. Lefelé tartva a csuklómon pihenő órámra pillantok, és azonnal rájövök, hogy sietnem kell, ha nem akarok késni. És persze az sem szerepel a terveim között, hogy Shawn már délelőtt elcsessze a napomat, így is elég lesz órákon keresztül nyűglődnöm.

Felkapom a telefonomat, a lakás –, és kocsikulcsomat, majd a kabátom és a csizmáim is a helyére kerülnek, s már is az autóm felé tartok. Szerencsére a hideg ellenére most nem borús az idő, és eléggé tűrhető is a dolog. A Nap is megmutatkozik, persze olykor a felhők bepofátlankodnak elé, de ez nem meglepő, és messze álljon tőlem a telhetetlenség. Bekapcsolom halkan a rádiót, melyben sorra követik egymást a mai slágerek, míg a forgalommal próbálom felvenni a versenyt. Nem szeretek ilyenkor elindulni, mert általánosságban a lakosság nagy része ilyenkor meg munkába, és a dugó enyhe kifejezése annak, ami ilyenkor az utakon összetorlódik.

Lefordulok jobbra, hogy valami szellősebb úton haladhassak a célom felé. Egy lámpát kifogok, de annyian vannak előttem, hogy tisztában vagyok azzal, a következő zöld sem jelent számomra továbbhaladást. Ujjaimmal türelmetlenül kezdek el dobolni a kormányon, míg feladva lekanyarodok ismételten, hogy egy kávét és valami reggelit szerezzek a hosszúnak bizonyuló útra.

♪

Szövetkabátom zsebébe süllyesztem a kocsim kulcsát, majd belekortyolok a már kihűlt kávémba. Elindulok az épület irányába, ahol pár lány már álldogál. Egy nagyobb darab férfi közelít felém, aki öltönyben, nyakában egy bilétával, mely arra enged következtetni, hogy a biztonsági emberek közé tartozik.

– Mr.Styles. Pet vagyok – lép hozzám, én pedig a kezemet nyújtom, melyet erőteljesen meg is ragad üdvözlésképpen.

– Örvendek, de csak Harry.

Nem állok meg egészen a lányokig, akik türelmesen várják, hogy megálljak mellettük. A nevem többször is elhangzik, és mivel így is már késésben vagyok, nem látom értelmét berohanni. Mosolyogva nézek a nálam fiatalabb korosztályú lányokra és lépek hozzájuk.

– Sziasztok.

Azonnal áradni kezdenek a közös kép készítésének kérései felém, én pedig még furcsállva, de fogadom a mindig mellém érkező lányt, és egy széles mosollyal az arcomon várom, hogy elkészüljön a fotó. Pár lemezt is az orrom alá dugnak, melyet szívesen dedikálok is nekik, majd elköszönök tőlük, hiszen Shawn jelenik meg az ajtó túloldalán nem túlzottan barátságos tekintettel. Visszaragadom a kávémat Pet kezéből, majd intek még a lányoknak egy utolsót és már be is lépek az épület falai közé.

– Örülök, hogy méltóztattál megjelenni – tartja velem a lépést a menedzserem, aki bosszús hangon mordul rám minden lépésnél.

– Dugó volt, nem tehetek róla, hogy mániád a forgalmas időre időzíteni az ilyen dolgokat – iszok bele a kávémba, és befordulunk balra.

– Már itt vannak a lányok, és alig várják, hogy találkozzanak veled, te pedig megváratod őket!

– Nem kell ennyire eltúlozni – rontok be a terembe, de hirtelen meg is torpanok, minek következtében Shawn nekem ütközik. – Miért bikiniben vannak? – kérem számon azonnal.

– Harry, a klipedhez keressük a megfelelő lányt – horkan fel és lép el mellettem, mire a lányok felkapják a fejüket.

– Az nem azt jelenti, hogy meztelenül kell itt illegetniük magukat – mutatok rá a dolog lényegére, míg követem a kanapé irányába. Leülök, anélkül hogy megszabadulnék a kabátomtól. – Ha tudom, hogy kuplerájt szervezel ide, akkor el se jövök.

Nem vagyok egy puhapöcs. Szeretem a dekoratív lányokat, de véleményem szerint egy szereplőválogatásnak nem meztelenül kell történnie, hacsak nem egy pornófilm forgatásról van szó.

– Mintha a farkad nem díjazná – röhög fel, míg egy papírtömböt tesz az ölembe.

– Nem tartozik rád, hogy mit díjaz – mordulok rá. – Mik ezek? Az egész életüket bekérted, vagy mi? – veszem fel az első összetűzött lapokat, amely az egyes számú lány adatait tartalmazza.

– Harry, én vagyok a menedzsered, miért nem hagyod, hogy elintézzem?

– Te hívtál ide – engedem el a papírt, és az a többire esik. – Mindegy, essünk túl rajta.

– Ez az – csapja össze a tenyereit. – Kérjük az egyes számú lányt.

Ezzel kezdetét is veszi az őrület. Mintha valami szépségversenyen ülnék, ahol a lányok magas sarkakon, enyhén imbolyogva lépkednek előre egy falatnyi bikiniben. Mindegyikük erőteljes sminket visel, és már csak a szalag hiányzik róluk. Elhiszem, hogy Shawn élvezi, hiszen végre kiszakad kis időre a felesége karmai közül, de nekem ez sok. A kisfilm fekete-fehérben fog játszódni, és az elképzeléseim szerint egy természetes lány lesz rajtam kívül a történet szereplője. Félreértés ne essék, csodás lányokat szerzett Shawn, illetve küldtek a menedzsmentek, de egyik sem az, akit el tudok képzelni a lassú, melankolikus dallamokkal körülölelve. A kávém lassan elfogy, míg a lapok is átkerülnek Shawn kezébe. Türelmetlenül az órámra pillantok, na nem mintha annyira sok teendőm lenne a mai napon, és tisztában vagyok azzal is, hogy ez mennyire fontos a munkám szempontjából, de már kezdem feladni.

Mindegyikük beszél is egy keveset magáról, de nem kételkedem abban, hogy Shawn rendezte így, hiszen a videoklipben nem sok beszélnivalójuk lesz, és nem mellesleg hidegen hagy, hogy hol végezték el a középiskolát. Felállok, és az asztalhoz sétálok, ahol a fehér abroszon pár harapnivaló, és ital található. Elveszek egy félliteres palack vizet és visszamegyek a kanapéhoz, annak ellenére, hogy már baromira unom az egészet.

– Még hány lány van? – mormogom Shawnnak.

– Nem sok, de utána még választanod kell.

Szinte fájdalmas nyögés hagyja el a számat, és nagyokat kortyolok a vízből, hogy némi életet csempésszek magamba, némi lelkesedéssel együttesen. Tudom, hogy nem hisztizhetnék, mint ez türelmetlen kislány, aki nem kapja meg a fagylaltját, főleg nem, hogy az én álmom volt ebben a szakmában dolgozni. De hozzá kell tennem, hogy sejtelmem sem volt, hogy ilyen felesleges köröket is meg kell futnom a nyálcsorgató menedzseremnek köszönhetően.

Még vagy három lányt nézünk meg, ám a sor végére még mindig nem érünk. A papírkupacot lazán magam mellé sodrom, és felállok. Shawn értetlenül néz rám, mire biccentek neki, hogy kövessen, majd elhagyom a szobát. Egy pillanatra elmerengek azon, hogy vajon a jelenlevők számára is tűntem egy mocsoknak, de most félreteszem ezt. Kilépek a folyósora, majd amint maga mögött becsukja az ajtót felé is fordulok.

– Mi a bajod Harry? Ha ennyi lány közül nem tudsz választani, akkor én megteszem, ezen ne stresszelj.

– Egyik sem megfelelő – jelentem ki egyszerűen, lényegre törően.

– Mi van? Csak szórakozol, ugye?

– Nem.

– Oké, vak vagy haver?

– Nem, Shawn – sóhajtok fel. – Ezek a lányok tényleg szépek, és sajnálom, hogy idefáradtak, de egyikükben sem látom azt, hogy a zenémhez illenének. És lássuk be, hogy nem sugároznának semmilyen pozitív dolgot, csak még jobban a lányok gondolataiba férkőzne az, mennyire nem vékonyak és hasonlók.

– Mi van?

– Semmi – sóhajtok fel.

– Hagyjuk ... és, akkor kit akarsz keríteni a hétvégi forgatásra?

– Megoldom, rendben? Csak beszélj velük, és tényleg sajnálom.

– Néha megkérdezem magamtól, hogy miért is nem magadat menedzseled – motyogja míg a kezét a kilincsre teszi.

– Mert valószínű, hogy nem lenne munkád, és szarul érezném magam – nevetek fel, és hátat fordítva neki már a kijárat felé indulok, s közben a telefonomat veszem elő a zsebemből.

T A Y L O R

Már hosszú órák óta fotózunk, fogalmam sincs mennyi az idő. Szokták mondani, hogyha valamit megtanulsz, akkor megy magától sok idő eltelte után is. Nos, azt hiszem, hogy nincs bajom a pózolással, bár tény, hogy az első fotók elkészülténél még nagyon is kellett szoknom, hogy nem látom a körülöttem mozgó stábot, de mostanra már minden gördülékenyen megy.

Fogalmam sincs, hogy hányadik szettet kaptam meg, de ha jól tudom szerencsére ez az utolsó. Nem szoktam hisztizni, mindig is imádtam, de jelenleg még vissza kell zökkennem teljesen a szakmába, és azt hiszem, hogy ez egy remek lehetőségnek bizonyul kezdésnek.

– Ez az, kislány – kiált Maxi, én pedig elnevetem magam.

Ő és Sissy is velem tartott, bár a húgomat próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt. Egyik részem örül neki, hogy itt van, de a másik inkább az iskolapadban tudná, annak ellenére, hogy már fele annyira sem szükségszerű bejárnia.

A meleg napsugarak között a hűvös szellő megcsap, és didergést okoz. Steven, a fotós, akivel már több projekten is dolgoztam, kedvesen biztat, és mondja, hogy mit is csináljak. Azt hiszem, hogy már nem zavar az sem, hogy külső helyszínen fotózunk, ahol az emberek nyüzsgő lépteinek, telefonbeszélgetéseinek, s az autók zűrös hangzavarának is hatásai vannak rám. Érdekes, hogy milyen beszélgetések tud elcsípne az ember, még úgy is, hogy eszében sincs hallgatózni.

– Jól van, kislány – Steven irányít, dicsér, és tényleg mindent megtesz azért, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül. Amikor a látásom megvolt, akkor sem rajongtam a külső helyszínekért, de azt hiszem, hogy most megtaláltam azt az egyetlen pozitív dolgot abban, hogy vak vagyok. – Oké, megvagyunk – jelent ki. – Csodálatos voltál – lép mellém, és egy meleg ölelésbe von, ami váratlanul ér, de viszonozom. – Köszönöm az újabb munkát.

– Ugyan, én tartozom köszönettel, hogy ennyire türelmes volt mindenki.

– Ne beszélj hülyeségeket – nyom puszit az arcomra.

– Hé, bébi – Maxi túlságosan is lelkesen von magához. – Basszus, alig várom, hogy együtt kapjunk valami felkérést – csontropogtatóan kezd el ölelgetni, én pedig próbálok levegő után kapni.

– Igen, valóban buli lenne – értek egyet. – De ahhoz még levegőhöz kellene jutnom ebben az életben.

– Ó, bocsi – nevet, s egy cuppanós puszit nyom az arcomra.

– Oké, elég volt a nyálas baráti jelenetekből – Sissy sürgető hanggal közeledik, és végül ragadja meg a kezem. – Imádlak, Maxi, de Taynak most dolga van.

– Dolgom? – értetlen arckifejezést formál meg az arcom. – Haza menetel, amiről én tudok.

– Ne akadékoskodj, inkább gyere – ragadja meg a kezemet, és szinte már a föld felett pár centivel követem Sissyt, akinek a lelkesedése túlságosan is buzgó.

– Történt valami?

– Micsoda? Nem, miért? Mi történhetett volna?

– Hát fogalmam sincs, te rángatsz itt össze-vissza.

– Csak nem szerettem volna, ha az első munkád következtében megfázol – mondja, és érzem, hogy megrántja a vállát. Megállok, s ő is követ, mivel a kezeink egymásba kapaszkodnak.

– Mi folyik itt?

– Tay...

– Ne Tayozz, itt nekem, inkább nyögd ki!

Hangosan felsóhajt, majd fúj egyet.

– Harry az öltöződben vár.

– Mi? Miért? Hogy kerül ide? – kérdések hada árasztja el a gondolataimat. – Idehívtad? Minek?

– Nem! Esküszöm, hogy nem én hívtam – mondja, de szerintem azonnal a kételkedésemet leolvassa az arcomról. – Oké, ő hívott fel, hogy hol vagyunk.

– Te meg elmondtad neki.

– Mit tehettem volna? Esetleg nem akarsz találkozni vele?

– Nem, nem erről van szó, de a te háttérben buzgó éned kezdesz agyamra menni, és a berögződésed is.

– Tényleg nem én hívtam fel. Valóban meg is lepett, hogy a számomat tudja.

– Azt még én adtam meg neki, ha engem nem ér el. Vészhelyzet esetére.

– Hát, akkor vegyük vészhelyzetnek – nevet fel. – De menjünk, ne várassuk meg – unszol, majd tovább vezet, s az ajtó nyikorgását követően belépünk az öltözőmben.

– Taylor, Szia! – Harry mély hangja jobb oldalról ér engem, és azonnal mosolyra húzom a számat.

– Szia – megfogja a kezemet, ezzel jelezve, hogy közelebb van, mint én azt gondoltam volna.

– Ugye nem zavartalak meg benneteket?

– Nem, már végeztünk, de mit keres itt?

– Gondoltam, hogy elvinnélek egy késői ebédre – motyogja kissé zavartan, és ez annyira aranyosan be is lopja magát a szívembe, s a kezét bátorítóan szorítom meg. – Persze, ha van kedved. Ha már más terveid voltak, akkor elhalasztjuk, vagy csak..

– Hé, oké – nevetek fel. Még soha nem hallottam, hogy ennyire zavarban lett volna a jelenlétemnek köszönhetően. Egy pillanatra elmerengek azon, hogy milyen fotózáson is vettem részt, de hamar emlékeztetem magamat, hogy a testemet kellő ruhamennyiség takarja. – Ha még annyi belefér, hogy rendbe szedem magam, akkor benne vagyok.

– Oh, oké – köszörüli meg a torkát. – Akkor odakinn megvárlak.

– Köszönöm – mosolygok rá, és elengedem a kezét, majd az ajtó csukódására leszek figyelmes.

Sissy túlságosan is heves, talán már gyerekes ujjongásba kezd. Azonnal rászólok, hogy fejezze be, mire halkan kezd el nekem magyarázni, olyan gyorsan hadarni, hogy alig értem merre hány méter.

10.Fejezet♪Természetesség

T A Y L O R

Már hosszú ideje egy futópadon szedem a lábaimat. Eleinte érdekes volt, és Harry mellőlem folyamatosan beszélt hozzám, és ez megnyugtatott. Most sincs messze. Olykor mond valamit, a szomszédos padon futva, de nem igazán beszélünk. Már melegem van a légkondicionált légkör ellenére is, a háttérből szóló dalokat dúdolom magamban, majd egyenletesen igyekszem venni a levegőt. Érzem, hogy a hosszú kihagyás után, most kissé meg kell erőltetnem magamat, és igenis el kell hitetnem magammal, hogy meg tudom csinálni. Persze, Harry mondta, hogy szóljak, amikor elégnek érzem, és azonnal lesegít.

– Rendben vagy?

– Igen, de már kezdek fáradni – vallom be.

– Lassan negyvenöt perce futunk, érthető – mondja. – Ha gondolod váltsunk.

– Igen, azt hiszem ennyi futás elég volt – helyeslek.

Harry boldog, halk nevetése hangzik fel.

– Itt vagyok – mondja, és csak azután fogja meg a kezemet. Érzem, hogy a szalag lassulni kezd. A kocogást a lassú séta váltja fel, aztán teljesen megállok. – Gyere – teszi egyik kezét a derekamra, a másikkal pedig a jobbomat fogja, és lesegít a gépről. – Mihez lenne kedved? Maradjunk a kardió vonalnál ma?

– Szerintem igen, így is kétséges, hogy holnap lábra fogok-e állni – nevetek fel, s pár szálló hajamat kiseprem az arcomból.

– Majd holnap rádolgozunk és minden rendben lesz – kezd el vezetni egy következő gép felé, gondolom.

– Remélem nem veszed úgy, hogy most napi szinten velem kell foglalkoznod – motyogom kissé ostobán.

– Na jó, figyelj, ülj le ide, ez egy bicikli – informál, és a segítségével el is helyezkedek a gépen. Hallom a gép gombjainak hangjait, majd tekerni kezdek, amikor Harry mondja, hogy kész. Mellém ül, és most az ő bicikliének gombnyomásait lehet hallani. – Szóval, fejezzük be ezt az őrült kergetőzést, kérlek. Felesleges azon aggódnunk, hogy a másikra bármi is rá van erőltetve. Véleményem szerint, ha nem szeretnék itt lenni, nem lennék, és szerintem ez fordítva is igaz, de javíts ki, ha esetlegesen tévednék.

– Nem, igazad van.

– Hogy mondtad? – tisztán kihallható a vidámság a hangjából, és a szívem fájdalmasan sajdul, hogy a mosolyát nem láthatom, csupán elképzelhetem. A biciklimet tekerem, de ez nem jelenti azt, hogy Harry bármit is megúszhat, mert pontosan több dologra is tudok koncentrálni, szerencsétlenségére.

– Hogy igazad van.

– Nem egészen hallottam – nehezen folytja el a nevetését, amely belőlem is kicsal egy öblös kacajt.

Kezemmel kinyúlok, és a felkarját sikeresen meg is érintem, s minimálisan meglököm.

– Ne szemtelenkedj! – jelentem ki, de a vigyorom egy másodpercre sem lankad.

– Jó, oké, rendben – fogja meg a kezem, s a bőrömet megsimogatja, mire kissé zavartan elhúzom tőle, és az ölembe ejtem. Hallom, ahogy felsóhajt, és most a kocka fordultával örülök, hogy nem látom az arcára kiült értetlenséget, vagy csalódottságot. – Mit szólnál, ha hazafelé beugranánk a boltotokba, és szereznénk valami reggelit?

– Nincs más programod?

– Akkor nem ajánlottam volna fel – jelenti ki, kicsit keményebb hangvétellel.

– Rendben, persze – megyek bele. – Utána lehetünk nálunk is akár.

– Remekül hangzik – már minimálisan boldogabbnak vélem a hangját, és a lelkesedését is. Mosolyra húzom újfent a számat és próbálom meggyőzni magam, hogy tényleg el kell fogadnom a kedvességét, a barátságát, s hogy a sajnálat nem kap szerepet nála.

♪

A hosszadalmas, izzasztó órák után Harry egy pad felé segített engem az öltözői folyosón, hogy várjam meg, amíg gyorsan tusol, és visszaöltözik az utcai ruhájába. Eleinte furcsán éreztem magam, de a falnak dőlve, a teremben szóló zenét kezdtem hallgatni, míg olykor a hűs vizemből kortyoltam. Melegem volt, de a pulzusom is kezdett visszaállni a megfelelő tempóba a nyugodt perceknek köszönhetően. Ujjaim a törülköző szélét piszkálják, míg lehajtott fejjel engedem, hogy a copfom vége az arcomba lógjon. Hallom az öltözőkbe kis, s be járkáló emberek lépteit, és szinte már az első alkalomtól kezdve kívánom, hogy az egyik Harry legyen.

– Kész vagyok – mondja váratlanul Harry, mély hangja hallatán összerezzenek. – Itt a táskád, pakoljunk bele, meg öltözz fel te is, nehogy megfázz.

– Harry – kuncogom el magam, mint egy kislány.

– Igen?

– Semmi, semmi – mosolygok. – Beledobálnád a cuccaim? – nyújtom ki a kezeimet, ő pedig elveszi a palackot és a törülközőt is, míg a kabátomat adja oda. Magamra veszem a meleg darabot, majd ahogy elkészülök a kezemet újra megfogja. – Odaadod a táskámat?

– Én is elbírom, ne aggódj – szorítja meg biztatóan a kezemet, majd elköszönt megcsap a hideg, s az eső illata is. – Megvársz, amíg ideállok a kocsival?

– Egy kis esőtől még kétlem, hogy bajom lesz – nevetek fel, és elengedve a kezét fejemre húzom a kapucnimat. – Hacsak nem tartasz te attól, hogy feltartalak és elolvadsz.

– Ne ínycselkedj – ragadja meg jobbomat. – Induljunk.

Ahogyan kilépünk a szakadó esőbe, az ujjaim valahogyan ösztönösen szorítják meg Harryét. Elengedi a kezemet, kissé megijedek, de a vállaim köré fonja, míg én a csípőjét ölelem át, míg a lábaimat szedem, és bízom abban, hogy odafigyel minden léptünkre. Szabad kezemmel a kapucnimat fogom, a fejemet lehajtom, hiszen amúgy is feleslegesen áznék el teljesen.

– Állj! – mondja hangosabban Harry, én pedig megtorpanok. Egy autó kerekeinek a hangja, ahogyan a vizet szerte fröcsköli. – Mehetünk.

Pár lépés után ismételten megállít, majd arra leszek figyelmes, hogy felránt egy ajtót. Besegít az autójába, a kapucnimat pedig abban a pillanatban hátra tolom, szinkronban az ajtó csapódásával. Harry szinte felrántja az autója ajtaját, majd súlyos csomagok landolnak a hátsó ülésen, és ismételten a hideg fuvallat kívülre ragad, amíg az elülső ajtót ki nem tárja és mászik be enyhe, halk szitkozódással mellém.

– Remélem, hogy édesapád forró süteményekkel vár – jegyzi meg nevetve, míg beindítja a motort.

– Megtennéd, hogy előveszed a telefonom? Akkor felhívhatjuk, és előrerendelünk. Negyed óra alatt szinte bármi megvan – magyarázom. - Bár nem a legjobb edzés után ilyen kalóriabombákat enni.

– Persze – kutakodást hallok, de nem a megfelelő irányból. – Tudod fejből a számát?

– Benne van a gyors hívóba.

– Tay, az én mobilom késznél van, ne akadékoskodj – jegyzi meg, de egyáltalán nem keményen, inkább pimaszul.

Lediktálom neki a számat, majd a kezembe adja a készüléket, és türelmesen pár csengést kivárok, mire apa felveszi. Pár perc alatt lezavarom a beszélgetést. Odakintről még tisztán hallani lehet a makacs eső hangját, amely így az ősz érkeztével nagyobb mennyiségben árasztja el a várost, mint azt kellene.

Érzem magamon, hogy ragadok, és Harry friss illata mellett kellemetlenül érzem magamat. Frusztrál a helyzet, hogy vajon milyen külsővel is lát engem, még ha az ember azt is mondja, hogy a külsőségeknek nem kellene annyit nyomnia latban, mint a belsőben, bennem még is egyfajta szorongás van ennek köszönhetően.

– Itt vagyunk – zökkent ki Harry. – Beszaladok, megvársz vagy be szeretnél jönni?

– Megvárlak.

– Rendben, sietek. Szeretnél még valamit?

– Nem, meg vagyok – húzom apró mosolyra a számat, majd arra figyelek fel, hogy a kocsiajtó ismételten csapódik.

♪

Szinte megkönnyebbülésen lélegzem fel, amint a forró vizet elzárom, s a törülközőt a testem köré tekerem. Muszájnak éreztem megmosni a hajamat is, és nagyon remélem, hogy emiatt Harry nem fog rám kiakadni. Őt a konyhában hagytam, és felajánlotta, hogy mire visszatérek forró kakaókkal várni fog. E kijelentésének ígérete már is gyorsaságra késztetett, és azt hiszem, hogy tényleg a saját tempómat felülmúltan sikerült kikászálódnom a tus alól.

Az ajtóra felakasztott köntösömet magamhoz veszem, majd a hajamról a törülközőt is leszedem, s kissé még jobban megpróbálom felitatni a nedvességet a már kissé hosszabb tincseimből. A mosdó jobboldalán levő legfelső fiókból elő is szedem a hajszárítót, majd kitapogatva, és megtalálva a konnektort, sietve kezdem el szárítani a hajamat.

Meleg melegítőben, kényelmesen csoszogok vissza a konyha irányába. Hajamat a fejem tetejére, az ujjaim igazgatásával fogtam fel, nem igazán vacakoltam vele, de már is sokkal jobban érzem magam. Semmilyen hangot nem hallok, így az is megfordul a fejemben, hogy Harry megunta a várakozást, vagy közbe jött neki valami, és magamra maradtam. Megköszörülöm a torkomat, hogyha itt van. És esetleg nem figyel rám, akkor észrevegye, hogy itt vagyok, de még se beszéljek őrült módján magamban.

– Ó, ne haragudj, nem hallottam, hogy bejöttél – szólal meg mély hangján a konyha irányából. Az üvegasztalon koppan finoman valami, majd a közeledő lépteit hallom, és megfogja a kezem. Ez mostanában eléggé rutinossá vált nála, és sejtem sincs, hogy kihasználja a lehetőségét, vagy sajnálat rejlik meg benne. Nagyon remélem, hogy nem az utóbbi. – Kész a kakaó. Valójában még forró, és gőzölög – kezd az asztal irányába vezetni.

– Sokat kellett várnod?

– Ne is foglalkozz vele – ül le mellém. – Ide a tányérra kitettem a reggelit.

– Köszönöm, és a mai napot is. Bár azt hiszem valami egészségesebbet is ehetnénk – jegyzem meg vidáman, ismételten.

– Hát lehetséges, de ezt ma már ledolgoztuk, szóval nincs helye bűntudatnak – kevergeti meg a saját italát.

– Mia merre van?

– A nappaliban alszik. Vagyis van amikor erre pillant, de a szőnyegetek azt hiszem, hogy magába bolondította. Adtam neki friss vizet és enni is, bár ahhoz még nem igen nyúlt.

– Igen, reggel kapott, de nem baj. Azt hiszem, hogy már a szívébe loptad magad.

– Legalább egy személyt már megnyertem magamnak – jegyzi meg kissé halkabban. Morzsák potyognak a porcelánra, és arra következtetek, hogy inkább befogta a száját, nehogy egy őrültnek tartott dolog ismételten elhagyja azt. Engem zavar mosolyra késztet, mert kapiskálom a szavai mögött rejlő tartalmat. – És, mikor van az első fotózás?

Lenyelem a számban levő falatot, majd megtörlöm a tányér mellett talált szalvétával, míg egyik lábamat magam alá húzom. Igen, szeretek így ülni az asztalnál, még ha nem is illik kifejezetten, vagy éppen a szüleim nem preferálják.

– Két hét múlva egy divatfotózásom lesz. Kérdés volt, hogy elvállalom e ezt már egyből, de mivel ruhákról van szó, így a többi fotózásra formába tudom hozni magamat, ez pedig remek teszt, és visszarázódás lesz. Azt hiszem.

– Tudod, mondtad, hogy már a baleseted előtt is dolgoztál a szakmában – kezd bele, én pedig bólintok. – Szóval, gondolom van már kellő anyagod.

– Micsoda következtetés – vigyorodok el. – Mire akarsz kilyukadni, Harry?

– Hát tudod, esetleg megnézhetnék pár képet?

– Hát nem is tudom – húzom el a számat.

– Oh, ne játszd magad – keze hirtelen terem a combomon, és finoman megszorítja azt.

– Rendben – kuncogások közepette állok fel. – Gyere velem – nyújtom a kezem, reményeim szerint felé. – Vezetnél most?

– Persze, csak mondd, hogy merre.

– A fürdőszoba melletti ajtó a szobámat rejti.

Harry lépkedni kezd, és Mia lépteit is meghallom, egy halk vakkantás kíséretében. Harry megáll, de unszolom, hogy nyissa ki nyugodtan az ajtót. Hallom, hogy megteszi, majd belépünk a hálómba.

– Ülj le az ágyra nyugodtan.

Az íróasztalom irányába indulok, magamban most próbálom számolni a lépéseket, de elkalandozok, ahogy Harry hangját hallom meg, miközben Miának magyaráz. Lábamat véletlenül beverem, s magamban elmormolok pár szitokszót, aztán a legfelső fiókot kihúzva a kezeimbe is akadnak az albumok, melyek több munkámat is rejtik.

Visszabotorkálok az ágyhoz, s a kinyújtott kezemet megfogja Harry, és maga mellé húz. Feljebb kúszok, törökülésbe vonom a lábaimat és magam elé dobom a kemény borítású albumokat.

– Hát ezek lennének. De kezdetleges képek. Mindenhez oda van írva, hogy mikor, miért, hova is készült, most jelenleg ezt úgy sem nagyon tudnám megválaszolni.

– Elhiheted, hogy nem ezek érdekelnek.

Mia felugrik az ágyra és az ölembe férkőzik. Elfekszik, én pedig simogatni kezdem, míg Harry lapozgatásainak süvítését hallom. Nem igen szólal meg, és most azt hiszem a legjobban zavar, hogy nem látom az arcán megjelenő érzelmeket. Próbálom lefoglalni magam Miával, de nagyon lassan váltja az oldalakat, s nem kérdés, hogy minden képet pontosan megfigyel, s talán a saját szakértelmével, vagy éppen a férfias gondolataival kielemez.

– Azt hiszem a legjobb döntés, amit meghozhattál, hogy visszatérsz a modell szakmába – szólal meg pár perc eltelte után. – Csodálatos vagy mindegyik fotón. Bár nem fogok hazudni, a fekete-fehér smink nélküli fotósorozatod, ami személyes kedvencem eddig, de kétlem, hogy bármelyik is lepipálná.

Elmosolyodom, és a pír érzem, hogy átveszi az uralmat az almácskáim felett. Ujjaival az arcomat érinti meg, és megcirógatja a területet, s magához von. Illata még jobban az orromba kúszik, megbabonáz, és a zavaromra csak még jobban rásegít, de nem húzódom el, annak ellenére sem, hogy Mia mocorogni kezd, majd kiugrik az ölemből, valószínű a számára kényelmetlenné, számomra kellemessé vált helyzet miatt.  

9.Fejezet♪Túl sok sajnálat

T A Y L O R

– Tay, ébresztő – szorítja meg finoman a kezemet egy kicsi kéz. Mocorogni kezdek, és a kedvem már most nem annyira kicsattanó annak köszönhetően, hogy érzem, idő előtt sikeresen felébresztettek. – Hoztam neked teát, ülj fel.

– Sissy, mit szeretnél megint? – még mindig nem mozdulok meg, Mia is jobban hozzám bújik, én pedig reménykedem abban, hogy egy picikét még aludhatok.

– Tudod, hogy megbeszéltük este, amikor Harry itt vacsorázott, hogy ma mentek korán edzeni valahova.

Homlokomon ráncok keletkeznek. Emlékszem, hogy Harry valóban sokáig maradt, és el is késett valahonnan, anyám vacsorameghívásának köszönhetően, de semmi közös edzésről nem esett szó. Legalábbis nem igazán rémlik. Felmerült, hogy el kellene kezdenem, mielőtt fotózásra adom a fejem, de nem érkezett Harry felől olyan felajánlás, hogy velem tartana.

– Megint mit szerveztél le a hátam mögött? – fordulok végül a hátamra, és feljebb ülök, míg megfogja a kezemet és a csésze füléhez vezeti.

– Már langyos, úgyhogy nyugodtan ihatod.

– Ne terelj – kortyolok bele az italba, amely kellemesen meleg és édes.

– Jó, lehet, hogy éppen a mosdóban voltál, amikor felhozta, hogy megkérdez téged és esetleg együtt kezdhetnétek a napot.

– Tudod, hogy Maxival beszéltem már le. Miért kell mindig kellemetlen helyzetbe hozni?

– Jahjj, Tay, Maxi szinte a bátyád, Harry pedig idő kérdése és akár a pasid is lehet. Látszik, hogy oda van érted, és nyilván te is hasonlóan érzel, ha minden alkalommal hosszadalmasabb időt töltesz el vele.

– Oké, fejezd be ezeket az ostobaságokat – komolyan mondom neki. Kezd megőrjíteni a hülyeségeivel, és ezzel csak azt fogja elérni, hogy kizárjam a szobámból. – Harryvel ismerkedünk és a barát fázis, amit jelenleg igyekszünk a legjobban kibontogatni. Nem kell mindenféle őrült dolog belevonni ebbe az egészbe. Szeretek vele beszélgetni és sétálni, de ennyi. Ez egyáltalán nem több egy baráti kapcsolatnál.

– Ez hülyeség! Pasival soha nem lehet kialakítani barátságot. Az egyik fél akaratlanul is többet fog akarni a másiktól. És, nem vehetjük figyelmen kívül, hogy Harry mennyire jó pasi!

– Én soha nem láttam, és teljesen más fogott meg benne. De különben is, igenis van ellentétes neműek között barátság. Maxival is elég mély, komoly barátságunk van, és egyetlen pillanatban sem gondoltuk ezt másképpen.

– Meleg! – szinte felkiált.

– Mind a két nemet szereti, szóval nem jelentheted ezt így ki. Teljesen bizonyítja, hogy van férfi és nő között barátság.

– Jól van, legyen, mesélj még, de most mássz ki az ágyból, indulj a fürdőbe, addig meg előkaparok neked valamit az edzőruháid közül.

– Hány óra van egyáltalán?

– Lassan nyolc, úgyhogy csipked magad, van nagyjából négy és fél perced.

– Sissy!

– Ne Sissyz, inkább igyekezz!

Felsóhajtok, végül az éjjeliszekrényre teszem a félig teli csészét és kimászom a meleg takaróm alól. Mia a lábaimhoz simul, és érzem, hogy az én lépteimet követi, ahogyan kifelé haladok a szobámból, a mellette kialakított fürdőszobába, hogy a reggeli rutinomat kialakítsam. Ezt a helyiséget csak én használom, így mindennek a helyét pontosan tudom, s senki nem pakolja el, így valóban gyorsnak és hatékonynak bizonyul minden készülődésem.

Amikor visszatérek a szobámba, immáron összefogott hajjal, mentolos lehelettel, és tiszta arccal, Sissy halk dúdolása kúszik a fülembe. Háttérben már a televízióm hangja is megszólal, melyből ismerős dallam szól.

– Ó, istenem, elkészült Harry videoklipje! – lelkendezik a húgom.

– Oké, az remek hír – állapítom meg, míg leülök az ágyam szélére. Ruhaneműk landolnak az ölemben. – Miket szedtél össze?

– Ne aggódj, hosszúnadrág, fekete zokni, a kedvenc sportmelltartód és egy trikó – sorolja fel. – De most kezdj öltözködni, mert mindjárt itt van Harry.

Ebben a pillanatban a csengő megszólal, s ház falai között visszhangot ver. Valószínű, hogy a szüleim a szokásukhoz híven nem tartózkodnak itthon, így emiatt egy pillanatig sem aggódok. Mia megmutatja a hangát, majd a távolodó futólépéseinek hangja hallatszik. Sissy is elindul, hallom, hogy maga után becsukja az ajtót, még annyit mondva nekem, hogy igyekezzek.

Végül elkezdek átöltözni, a címkéket tökéletesen érintem, hogy még véletlenül se fordítva, kifordítva vegyem fel a ruhákat. Mivel sejtésem szerint autóval fogunk menni, így a komódhoz sétálok, és a legfelső fiókot kihúzom, melyben az edzéshez beszerzett ruháim pihennek. Az első kezembe akadó pulcsit kikapom, s bele is bújok, a fiókot pedig a csípőmmel egyszerűen visszalököm.

Elindulok ki a nappaliba, ahol is Harry vidám hangját hallom meg, amint éppen Miával játszik. A húgom nevetése is felcsendül, s nincs kétségem afelől, hogy a srác körül legyeskedik.

– Szia – valószínűsítem, hogy Harry észrevett, mert már közeledő lépteit hallom, majd Mia teste csapódik a lábamnak. Harry megragadja a derekamat, ahogy meginog az egyensúlyom, és az arcomra nyom egy puszit.

– Jó reggelt – enyhe mosolyra húzom a számat.

– Indulhatunk?

– Persze.

Sissy a kezembe nyom egy táskát, amelyet elméletileg szükséges dolgokkal tele is pakolt már. Cipőmet is elmondja, hogy hol találom, de mivel Harryé mellett hevernek, így a fiú segítségével is megtalálom a lábbeliket.

– Kislány, te most nem jöhetsz, de ígérem, hogy hamarosan futkározunk egyet, rendben? – Harry kedves hangon szól Miának.  vakkant egyet. Felnevetek és hagyom őket, hogy megbeszéljék a saját közös programunkat. – Ígérem! – ismétli meg magát Harry, majd megfogja a kezemet váratlanul, aminek köszönhetően kissé megijedek.

Elköszönünk végül a húgomtól, aki nevetve kapja el Miát, aki a felkiáltása szerint éppen ki szeretne slisszolni az előkertbe. Harry kitárja előttem az ajtót, én pedig bemászom, táskámat a lábaimhoz ejtem és bekötve magam kényelembe is helyezkedem.

Amint hallom, hogy Harry maga mögött becsapja az ajtót, és a kulcsot a helyére illeszti, a motor pedig felbőg, megszólalok:

– Ne haragudj, amiért rád tukmált Sissy.

– Miről beszélsz?

– Harry, ma reggel tudtam meg, hogy veled kezdem valamilyen teremben az edzést – mutatok rá a dologra. – Én pedig reménykedem abban, hogy nem szenvedek amnéziában, mert nem emlékszem olyan beszélgetésre, amelyben elhangzott volna, hogy edzeni megyünk.

– Nos, van egy jó hírem – vidámság csillan meg a hangjában. – Nem szenvedsz amnéziában, mert valóban veled nem beszéltem meg semmi ilyesmit. Amikor a mosdóba mentél, akkor jött fel a dolog, és mivel eléggé a sport mellett állok, és szeretek futni, gondoltam, hogy elviszlek magammal egy közeli terembe. Sissy azt mondta, hogy majd elmondja neked. Ne haragudj, de késésben voltam, és amiatt nem tudtalak megvárni. Szerettem volna elköszöni, de édesanyádék mondták, hogy biztosan meg fogod érteni.

– Meg is értem. Nem haragudtam meg, inkább rosszul éreztem magam, mert nálunk töltötted a lüke családommal az időt, míg máshol komolyabb dolgot lett volna.

– Taylor, nincs semmi baj, tényleg. Szívesen töltöttem veletek az időmet és egyáltalán nem bánom, hogy Shawnnak várnia kellett rám.

– Shawn?

– A menedzserem.

– Oh, értem. Viszont a húgom meg fogja kapni a magáét – jelentem ki.

– Talán nem töltöd velem szívesen az idődet?

– Nem, nem erről van szó! – túlságosan is gyorsan vágom rá, amely enyhe zavart okoz nálam. Érzem, hogy az arcom finom pozsgás árnyalatot vesz fel, s ösztönösen hajtom le a fejemet és átkozom magam, amiért már itthon egybefogtam a barna fürtöket. Megköszörülöm a torkomat, mielőtt mély lélegzetet vennék, s ismételten szólásra nyitnám a számat. – Tényleg nem zavar, hiszen nem jöttem volna el veled. Csupán nem szeretem, amikor az utolsó pillanatban tudok meg dolgokat, és reggel a világomat sem tudom, de már percek alatt el kell készülnöm, úgy, hogy teljesen hülyén állok a helyzet előtt.

– Nekem felesleges magyarázkodnod. Merem remélni, hogyha nem igényelnéd a társaságomat, akkor megmondanád.

– Hidd el, hogy megmondanám.

Csend állt be közöttünk, de az ölemben pihenő kezemet megfogja, s a kézfejemen végigsimít. Érintése megnyugvással, melegséggel tölt el. A bőröm szinte felforrósodik a simítása alatt és ennek az észrevétele újfent eléri, hogy kissé feszélyezve érezzem magam a Harry mellett.

♪

Az épület belsejébe érkezve, ahol a zene hangosan szól, szorosabban fogom Harry karját. Megállok, ahogy a kezemhez nyúl, s a sajátját a csípőm köré fonja, majd így vezet tovább a recepcióhoz. Ott finoman közelebb húz magához és a közelségének köszönhetően a férfias illata az orromba kúszik. Pár szót vált valószínű, hogy egy velem egy korosztályú lánnyal, aki nem sok mindent oszt meg velünk, így arra következtetek, hogy Harry rendszeres vendége a teremnek. Elindulunk pár perc után, s szorgosan igyekezem Harry lépteit lekövetni.

– Itt van a női öltöző – informál, mire bólintok, de a kezét nem engedem el. – Valami baj van?

– Csak nem ismerem ezt a helyet, és igazából ez már az edzéshez megfelelő ruhám.

– Oh, persze, ne haragudj, csak én lehetek ilyen figyelmetlen.

– Ne, ne hibáztasd magad, és hagyjuk ezt a folytonos bocsánatkérést.

– Igazad van – húz kissé arrább. – Akkor kell valami a táskádból? Mert beviszem az enyémmel a szekrénybe, és akkor kezdhetjük is a napot.

– A vizem és a törülköző – mondom. – Kivennéd őket?

– Biztos?

– Ez nem egy retikül – nevetek fel.

A cipzár hangját tisztán hallom, majd a kezembe nyom egy üveget és a puha, kisméretű anyagot, majd össze is húzza a táskámat. Tájékoztat arról, hogy ne mozduljak el a fal mellől, míg ő beviszi a férfi öltözőbe a csomagjainkat és visszatér hozzám. A fal kemény felületének dőlök, a két tárgyat szorongatom, míg a hallott zenét dúdolom türelmesen.

8.Fejezet♪Egy barátság kezdete

T A Y L O R

Megigazítom a kabátomat, míg Harry Mia nyakörvére csatlakoztatja a pórázt. Sissy túlságosan is nagy lelkesedéssel üdvözölte a fiút, és elhintette, hogy ő is szívesen sétálna, de Harry mélyen hallgatott, én pedig most a rossz testvér szerepét felvéve csak úgy tettem, mintha a kabátom felvevése mérsékelt gondot okozna. Anya persze elmondja a szokásos dolgát, én pedig már pozsgás orcával nyúlok ki, ám Harry megfogja a kezemet és a felkarjára fonja az ujjaimat. Másik kezemben Mia póráza pihen. A fiú megnyugtatja a szeretteimet, hogy nem tervez semmi emberrablással kapcsolatos dolgot, és időben vissza is fogunk térni velem az oldalán. Még csak dél magasságában jár az idő, így nem is igazán értem az aggodalmukat, de inkább csak igyekszem Harry lépteit követni.

A szél kellemesen fúl, nem túl vad, s nem túlságosan hideg, bár a kabátomat egy másodpercre sem szeretném levenni magamról. A hajam a vállaimra omlik, s Harry átveszi Miát, amikor látja, hogy az arcomba lógó tincsekkel próbálok megküzdeni. Nem igazán váltunk szót, és emiatt kellemetlennek is érzem a szituációt, de én is csupán tovább hallgatok, s Harry léptei után megyek, bízva abba, hogy nem vezet bele egy árokba, vagy éppen egy fának telibe.

– Leülünk? Itt Mia is tud szaladgálni a kedvére.

– Oké, persze – hagyom, hogy a padhoz vezessen, s a lábam megérintse a fa felületet. Leülök, de érzem Harry közelségét is. Elengedi Miát, majd a szavai mosolyt csalnak az arcomra, ahogy útnak engedi a kutyusomat.

– Minden rendben? Nagyon szótlan vagy, és párszor látszott, hogy el is gondolkoztál.

– Csak járnak a gondolataim, de minden rendben valójában.

– Köze van a két sráchoz, akik ma nálad jártak? – felteszi a kérdést, én pedig keresztbe teszem a lábaimat, s kényelmesen hátradőlök, míg az ujjam a ruhám végét piszkálja. – Ne haragudj, valójában nem tartozik rám.

– Semmi gond, Harry, tényleg. Ne gondolod túl a dolgokat, kérlek. Azt hiszem, hogy a barátságunkat próbáljuk építeni.

– Ezzel én is teljesen egyetértek, de valahogy nem érzem azt, hogy már abban a szakaszban lennénk, ahol ilyen merész kérdéseket feltehetnék.

– Felesleges, hogy mélységeket élj meg, és hülyeségekre gondolj – nevetek fel, ma talán először. – Különben is, milyen dolog történhet velem, ami a barátaimra nem tartozik?

– Taylor, mindenkinek lehetnek magánügyei, amit nem akar másnak elmondani, és én teljesen meg is értem.

– Akkor egyezzünk meg abban, hogy magamtól beszélek, te nem kérdezel. Oké?

– Rendben.

– Én modellkedtem a balesetem előtt. Még kezdő voltam, nagyon a pályám elején, de így is rengeteget utaztam, fotózásokon vettem részt, és a munkám lett a vesztem is, ha úgy vesszük.

– Mármint? A munkádnak köszönheted az állapotodat?

– Sokáig tartott a csendben maradás – vidám hangon korholom kicsit. – Igen. Éjszaka, talán már hajnal volt, amikor egy klubot elhagytam. A sofőröm, aki visszavitt a hotelbe, lehunyta pár pillanatra a szemét, és későn tért magához. Mivel én hátul ültem és aludtam is, mivel hosszú napom volt, nem sok mindent vettem észre. Konkrétan a kórházban ébredtem teljes sötétségben, megrémülve, ahol is közölték velem a hírt, hogy elvesztettem a látásom.

- Sajnálom, tényleg..

– Harry, nem a te hibád – rázom meg nemlegesen a fejem. – Ez van, de nem is ez a lényeg igazából. Matt, aki elsőként távozott, ő a menedzserem volt, illetve annak a modellcégnek az egyik feje, akinél szerződésem volt. Most azért keresett fel, mert szeretné, ha visszatérnék, mint az első látássérült modell.

– Wow – ennyi hagyja el a száját. – Ez.. hát, azt hiszem remek ajánlat. Mármint, gondolom, hogy imádtad, és élvezted a munkádat.

– Igen, éltetett és a fáradtság ellenére is, igyekeztem mindig a legjobb formámat nyújtani – sóhajtok fel.

– Elfogadod az ajánlatot?

– Fogalmam sincs. Nagyon nehéz az én helyzetemben, hiszen itt a környéken már egész jól elboldogulok, ami azért Miának is köszönhető. Az utazgatás most is jelen lenne, annak ellenére, hogy a kifutót most eszem ágában sincs elvállalni. A fotózások is különböző helyszíneken lennének, akár tengerparton is.

– Persze, itt most mindennel számolnod kell, hiszen, bár nem értek ehhez a dologhoz, de gondolom, hogy pár ember melletted lenne, és az lenne a legjobb, ha tényleg olyanok, akikben teljes mértékben megbízol.

– Igen, emiatt Sissy ragaszkodott is ahhoz, hogy velem jöjjön, de neki be kell fejeznie az iskolát. Nem csak úgy van, hogy fogja magát i velem jön. Imádom, tényleg, hatalma támasz és a legjobb barátnőm is egyben, de azt hiszem, hogy öt másodperc alatt már a napok kezdetén az agyamra menne – nevetek fel, s Harry mély nevetése is tisztán hallatszik. – Mia?

– Éppen egy bottal szalad most erre – hangjából tisztán kivehető a vidámság, s el tudom képzelni, ahogy a mosolya a szemeiig ér. – Mi a helyzet kislány?

Mia farokcsóválásának köszönhetően a farka a lábamnak ismétlődően csapódik. Elnevetem magam, s lenyúlva hamar meg is találom a puha szőrét, amelyen a kezem könnyedén siklik végig. Forgolódik, meleg nyelve pedig a kezemet érinti meg.

– Jól érzed magad, igaz? – kérdezem tőle, s felugrik két mancsával az ölembe. Érzem, hogy a harisnyámba a körme beleakad, és végig is szakad az anyag, mire a folt felé irányítom a kezemet, de egyáltalán nem vagyok rá mérges. – Rossz vagy!

– Már nincs itt – mondja Harry, és megérzem az ujját a harisnyám szakadásánál. – Hát, elég szép munkát végzett – jegyzi meg, s némi pimaszságot vélek felfedezni a mélyen búgó hangjában. Rácsapok a kezére. – Áucs.

– Ne nyúlj tiltott területekre! – jelentem ki, de a mosolyomat nem tudom elrejteni előle.

– A térdednél és nem a szoknyád alatt járt a kezem – motyogja a mondat végét halkan.

Érzem, hogy pír szökik az arcomra a kijelentése hallatán. Bólintok, a hajam az arcomba omlik, a számat belülről a fogaimmal kezdem el kínozni. Hogyan is jutottunk ide a meghitt, szomorkás beszélgetéstől, a kényelmetlen flörtölésig?

– Ne haragudj – szólal meg ismételten, én pedig nemlegesen megingatom a fejemet.

– Semmi baj, tényleg.

– Szóval, mikor dől el, hogy visszamész-e és folytatod a karriered?

Felsóhajtok, a hajamba túrok, így az arcomból el is tűnnek a zavaró tincsek.

– Sejtelmem sincs, de mielőbb át kellene olvasnom a szerződést. Vagyis, olvastatnom valakivel, aztán hívni Mattet, hogy mégis hogyan döntöttem.

– Ha gondolod, én ráérek.

– Nem kérhetek tőled szívességeket, Harry.

– Nem kérted, én ajánlottam fel – mutat rá a dologra. – Tényleg bármikor szívesen segítek neked. Ne érezd kellemetlenül magad emiatt. Az embernek azért vannak a barátai, hogy segítsenek, nem igaz?

– De, igazad van, el kell ismernem sajnos.

– Sajnos? Hé, mi az, hogy sajnos? – nevet fel vidáman és hirtelen a vállaimnál fogva magához von. A nevetésem abba marad, majd amikor ajkai a fejem búbját érintik, és a férfias, kellemes illata még jobban az orromba kúszik, elmosolyodom, az izmaim ellazulnak, s teljesen a mellkasának dőlök. A körülöttünk levő hűvös légkör eltűnik, s melegség veszi át a helyét.

♪

Kényelmesen nyúlok el a kanapén. Nagyjából fél órája értünk vissza Harryvel és Miával, anyáék már nem voltak itthon, így a kettesben, illetve hármasban töltött időnk még jobban kinyúlik. Közös erővel készítettünk két bögre forró kakaót, míg Mia friss vizet és pár jutalomfalatot habzsolt be eközben.

– Szóval, akkor ez lenne az? Itt volt az asztalon a neveddel ellátva – mondja Harry, ahogy leül mellém.

– Igen, gondolom – szorongatom a kezeim között a kakaómat, immáron egy melegítőt is magamra kaptam, hogy a szoknyába ne érezzem magam kényelmetlenül. Mia feje szokás szerint a lábamon pihen, Harry lába pedig az enyémet érinti, ahogyan teljesen elkényelmesedik.

Hallom, ahogy az italába kortyol, s érzem, hogy előre hajol, majd a bögréje az asztal üvegéhez ér. Visszahelyezkedik, és fellapozza a papírokat. Szám ismételten a forró bögréhez ér, majd kortyolok az italból, amíg Harry olvasni kezdi a sorokat. Érhetően artikulálja a szavakat, de már az elején, az első pár mondatot követően elmosolyodom.

– Harry, nyugodtan, a rendes tempódba olvasd, ha valami nem világos, szólok, de pár ilyennel volt már dolgom, szóval ne fogd vissza magam – lököm meg kicsit a vállát amolyan bátorításképpen.

– Rendben – mondja, és folytatja onnan, ahol abbahagyta a száraz szöveg olvasását.

Hangja szinte simogatja a fülemet, mély búgása melegséggel áraszt el. Fejemet a kanapé hátára vetem, és csak hallgatom, talán nem is igazán fogom fel a szavai értelmét, s meg is jegyzem, hogy Sissyvel is olvastassam fel a biztonság kedvéért. Megnyugtat a hangjának mélysége, s nagyon sajnálom, hogy az ajkainak látványa nem tárul elém.

– Hát ennyi lenne – mondja, én pedig a már kihűlt italomba iszok.

– Köszönöm – húzom mosolyra a számat. – Még mindig nem tudom eldönteni, hogy mit is kellene választanom.

– Élvezted minden pillanatát annak, ami körülötted volt?

– Igen, azt hiszem, ezt ki lehet jelenteni.

– Akkor ne félj belekezdeni, vagy folytatni. Nézőpont kérdése. Engem pedig az éjszaka közepén is felhívhatsz, és elsírhatod a bánatodat – ma már másodszorra von közelebb magához és csókol halántékon. Ígérete, a szavai boldogsággal töltenek el, hogy rövid ismeretségünk ellenére is ennyire közvetlen, és kiáll mellettem, s segítségemre van bármelyik szürke pillanatban, hogy megszínezze azt.