22.Fejezet♪Tervek, tervezések

T A Y L O R

— Tudod gondolkoztam — motyogom Harrynek. 

A csók óta csak édesen, talán már túlságosan is nyálasan fetrengtünk az ágy tetején, mire rávettük magunkat, hogy az erkélyre menjünk legalább ki. 

A Nap kellemesen melegíti a bőrömet, míg az ujjaimmal Harry játszik. Elmerengtem hosszabb időre a gondolataimban, és a telefonom távoli csörgését is többször végighallgattuk, ahogyan az ajtón történő dörömbölést is.

— És meg is osztod velem?

— Azt hiszem, hogy váltanom kellene. 

— Már is leváltanál? — szisszen fel, mire felnevetek, és megszorítom a kezét kissé, annak ellenére, hogy érzem, enyhe pír borítja az arcomat. — Na jó, komolyan. Miről van szó?

— Ügynökség váltásról.

— Mi? Miért? — döbbent a hangja. — Érthető, hogy Mark nem éppen a legjobb fej ügynök a világon, de az ügynökséget sem szereted?

— Úgy érzem, hogy nem akarok visszalépni. Az, hogy visszatértem a modell pályára kissé visszalépésnek számít, és ez megőrjít — sóhajtok fel. — Újat szeretnék, nem abban a barbie világban lebegni, ahogyan a múltban tettem. Mark pedig egyre jobban eléri, hogy ne akarjam látni. Mármint érted — nevetek fel a szófordulatomon. 

— Értem — simít végig a kézfejemen. — Neked kell döntened, és úgy dolgoznod, ahogy az neked a legjobb, a legkényelmesebb.

— Miért nem csapsz fel menedzsernek? — csapom le a magas labdát, és vigyorgok.

— Tessék? — meghökken és bármit megadnék, hogy láthassam az arcát. 

— Azt hiszem jól menne neked, hogy összeszervezz mindent.

— Nekem is sok minden Shawn csinál.

— Ne parázz, csak szórakozom — nevetek fel. — Bár nem kételkedem abban, hogy menne neked a dolog, de valóban egy szakértőre bízom inkább.

— Most meg már le is kicsinyítesz, és nem tartasz méltónak a feladatra — tetettet felháborodással beszél. Nevetek. Boldog vagyok, vagy legalábbis valami hasonló. Remekül érzem magam a társaságában és azt hiszem, hogy ez az egyik legjobb dolog az életemben hosszú ideje.

— Akkor döntsd el, hogy mit szeretnél — rántom meg a vállaimat.

Felnevet. Kinevet! 

— Keresünk neked valaki megfelelőt — nyomja ajkait a halántékomra. — Kemény elhatározás lenne ez. 

— Talán ha újra dolgozol és én is, találkozni sem fogunk. Vagy csak nagyon ritkán — állapítom meg, s némi epét érzek meg a torkomban.

— Ez lesz az a dolog, amit át fogunk vészelni. Át kell vészelnünk — sóhajt fel.

♪

Egy hónapja annak, hogy a meleg nyarat a hátunk mögött hagytuk, s most jött el az ideje annak, hogy kellően pityeregjek miatta. A szívem fáj, és a sok réteg ruha, amelyet most is viselek, csak az őrületbe kergetnek. Rengeteg fotózást tudhatok magam mögött, ám mit sem változott a helyzet. A mai napig Mark a menedzserem, mindössze azért, mert olyan módon íratott velem alá egy másik szerződést, amelyről fogalmam sem volt. Ez a dokumentum pedig kimondja, hogy egy éven át ő képvisel engem mindenhol, ő szervez nekem mindent, s neki kell elsőként a híreket olvasnia, amelyek engem érintenek. Talán emiatt áldom az állapotomat, hogy nem tudok tudomást venni sem az olyan pletykalapokról, amelyek nem is törekednek arra, hogy az igazat hozzák le, vagy éppen nem tudják a magánélet fogalomnak a tökéletes jelenségét. Igen, itt lehet jönni azzal, hogy vállaltam, de nem. Nem ezt vállaltam. Én a modell szakmában szerettem volna mindig is létezni, nem pedig a szennylapok címlapján valami katyvasszal. 

Néhány akaratomon kívül is eljutott hozzám, amikor éppen pár fotós felém repítette a kérdését az utcán vagy egy rendezvényen. Emiatt sem igazán mondhatom, hogy tökéletes minden. A szívem még jobban fáj, hogy Harry távol van. Mind a kettőnk munkája fontos, halaszthatatlan, akár mondhatom így is. Ennek köszönhetően nem tudunk sajnálatos módon annyit találkozni, mint azt kellene. Még nem jelentettük ki, hogy egy pár alkotunk, és pár csókon kívül, még nem is haladtunk tovább. Az utcán, és az interjúkban sem tagadjuk egymást, hiszen miért is tennénk? A mi életünk, és az igazat mondjuk. Barátok vagyunk. Az, hogy pár kisebb csók is elcsattant nem tartozik senkire, csupán kettőnkre.

— Hé, visszatérnél a jelenbe, édesem?

Maxi hangja hasít a levegőbe és szinte le is vágódik mellém a kanapéra. Jelenleg itthon, Londonban tartózkodunk. Közelednek az ünnepek, így én magam is pár napot most kivettem. A családommal hosszú ideje nem találkoztam, ahogyan Maxivel sem. 

— Bocsánat — ásítok egy nagyot, és a kezemben tartott, meleg bögrének a tartalmából mélyet kortyolok. A zöld tea felfrissít és átmelegít, annak ellenére, hogy a lakásban nem éppen a mínuszok repkednek. — Miről is beszéltünk? — megvakargatom Mia fejecskéjét, amely az ölemben pihen. Ő volt még, aki rettentő módon hiányzott a távollétem alatt, így el is határoztam, hogy következőleg magammal viszem. Senkinek sem érdekel a véleményé, mert én már döntöttem, s nem hátrálok ki ebből.

— Arról, hogy mi lesz karácsonykor. Tudod, minden évben van valami kis kiruccanásunk, és valami őrültség. 

— Ó, igen, ne haragudj. Fogalmam sincs, hogy még mi is lesz.

— Ne, nem teheted ezt velem — horkan fel. — Szivi, ez az év bulija, csak is kettőnknek. Mocskosul nem teheted ezt meg. Nem engedem!

— Akkor rád bízom a foglalást? — kérdezem bátortalanul, s kissé reménykedve, hogy itt le is zártuk a témát.

— Miért érzem, hogy kibaszottul nem vagy lelkes?

— Lelkes vagyok!

— Ne engem meg próbálj etetni — nevet fel. — Máskor végiglejtetted egy csodás csípőrázással a nappalit, amint megvolt hova is megyünk.

— Borzasztóan táncolok!

— Igen bébi, ez nem is kétség. Szóval, szabadok vagyunk, fiatalok. Holnapra megszervezek mindent.

— Wow, eléggé gyorsan mozogsz. Lehet, hogy pályát tévesztettél, és a modellkedést mellék vágányra kellene tenned. Azt valami édes utazásiirodát nyitnod.

— Megfontolom mindenképpen, ígérem.

♪

A meleg pizsamámban nyúlok el az ágyamon, Mia pedig mellettem piheg. Puha szőrén többször is végig simítok, míg a televíziót hallgatom, amelyben valamilyen film megy. Egy eléggé tartalmas vacsorán vagyok túl a szüleimmel, ahol is mindent átbeszéltünk, annak ellenére, hogy minden éjjel, vagy amikor csak tehettem, telefonon beszéltem velük. A kubai kis incidensről mélyen hallgatok és erre kértem Sissyt, Harryt és valójában mindenkit. Másnap lehoztak bennünket az újságok, de semmi részletet nem tudtak, így Harry egy rövid rádió interjúban elmondta, hogy régóta ismerjük egymást, nem új keletű a barátságunk, és egy hosszabb munkafolyamaton voltam túl, ami a fáradtságba torkollott. Nem mondom, hogy Sissyt hibáztatom, vagy, hogy haragszom rá, hiszen valószínű, hogy ha nem történik meg az, ami, akkor Harryvel sem tartanék jelenleg ott, ahol. Ennek ellenére örülök, hogy ő visszatért az iskolához és a saját karriere egyengetéséhez.

Kissé türelmetlen kopogás, amely meglep. Mia is megmoccan mellettem, érzem, hogy a combomról felemeli a fejét, ám amint kiszólok, s az ajtó nyitódik, vissza is kényelmesedik a melegbe.

— Kinn felejtetted a telefonod, és folyamat rezgett — anya kedves hangja tölti be a hálóm terét.

— Keresett valaki?

— Harrytől van pár nem fogadott hívásod. Hívjam vissza?

— Igen, kérlek — ülök feljebb, s Mia jobban az ölembe kuporodik.

Pillanatok alatt kerül a kezembe a készülék, s hallom, hogy anya maga után becsukja az ajtót. Egyik kezem a szokásomhoz híven, Mia puha szőrét érinti, míg várom, hogy a csengetések megszűnjenek, s Harry hangját halljam. Mia megnyalja a kezemet, én pedig felnevetek. 

— Milyen jó ezt hallani.

Harry mély hangja ragad meg a vonal túlsó végén.

— Szia — szégyenlőssé válik a hangom pillanatok alatt.

— Szia — ismétli a szót, és kihallom a hangjából a fáradtságot. — Már azt hittem, hogy kerülsz engem. 

— A nappaliban felejtettem a telefonom, ne haragudj. Anya most hozta be — magyarázkodom, annak ellenére, hogy tudom, semmi szükség rá. — Élvezem, hogy kissé elkényeztetnek — kuncogok.

— Igen, gondoltam, hogy valami ilyesmiben sántikálsz — nevet fel. — Hogy halad a menedzser keresés, még mindig nem találtál megfelelőt, vagy feladtad?

— Valójában szüneteltetem a dolgot — sóhajtok fel. — Mióta az eszemet tudom, Mark az életem része, és fogalmam sincs. Mi van ha borzasztóbbat találok?

— Hát, mindenképpen neked kell döntened, ebbe én nem szólhatok bele. És minden benne is van a pakliban. Belenyúlhatsz valami diktátorba, de akár jó fejbe is.

— Igen, én is így gondolom. 

— Nehéz döntés.

— Az nyugtat meg, hogy valakinek nagyobb problémája is van — nevetek fel.

— Azért ennyire ne legyél negatív. Neked ez a munkád, és az első helyen szerepel az életedben, egyértelmű, hogy meg kell válogatnod, hogy kivel is akarsz együtt dolgozni.

— Hagyjuk is, nyilván nem emiatt hívtál — igyekszem terelni a témát. 

— Érdekel, ami veled történik. 

— Mit tervezel az ünnepekre? Hazajössz Londonba?

— Gyors váltás — jegyzi meg. — Nem tudom még, hogy mi lesz. Rengeteg a munkám és még csak jönnek az újabb felkérések. És mennyi is, két hét van addig?

— Oh, értem — kissé lemondóan, sóhajtok fel, s megvakarom Mia füle tövét, aki jobban hozzám bújik. 

Megköszörüli a torkát.

— Neked milyen terveid vannak?

— Valószínű, hogy szenteste után lelépünk Maxival. Mióta dolgozom hagyomány, hogy elmegyünk valamerre. Tavaly nem mentünk, most pedig ragaszkodik hozzá.

— És merre?

— Nem tudom, ma este foglal le valamit. Rá bíztam teljesen magam.

— Legalább nem fogsz unatkozni és feleslegesen törni a kis fejed a hülyeségeken. 

— Igen, megvan az előnye — értek egyet, s kényelmesebben hátra dőlök, és hallgatom az élménybeszámolóját, amelyet olyan lelkesen ad elő.

másik blogom: Jet Black Heart (HS AU)