26.Fejezet♪Elég klassz

T A Y L O R

Úgy érzem, hogy teljesen sikerült kialudnom magam, ami nem igazán jellemző rám. A takarót kissé magamra húzom jobban, szinte teljesen elbújok alatta. Oldalról Harry teste még mindig melegít, és még jobban hozzá is bújok. A lábamnál Mia teste melegét érzem, még a takaró anyagán keresztül is, s megnyugtat a tudata annak, hogy ilyen közel van ő is. Szinte a gyermekemként tekintek rá, még ha soha nem is tapasztaltam eddig ezt az érzést, teljesen úgy kezelem a kislányt. Elmosolyodom annak a gondolatára, hogy jelenleg, mint egy kis család heverészünk itt, egy kiruccanás keretein belül. Azt hiszem kezdem felfogni, hogy Harry valóban engem választott jelenleg, minden hibám ellenére is. 

— Mi jár a fejedben? 

A hirtelen feltörő mély hangra összerezzenek Harry karjai között. A testem egésze megmozzan, a kezem kissé lejjebb ér, a combom pedig hasonlóan megérint egy területet, mire érzem, hogy az arcom azonnal pírba borul. Harrynek a torkából egy kisebb morgás tör fel, s az ujjai a csípőmbe marnak finoman. 

— Ne haragudj — szinte suttogás a hangom, mire kissé arrább húzza a csípőjét, ahogyan én is a combomat.

— Ez természetes dolog — köszörüli meg a torkát. — Jó dolog. De ne haragudj, még azt hiszem alszom félig — csókol a nyakamba. — Lesz idő, amikor megragadod az alkalmat. De időnk van bőven.

Megremegek a hangjának hallatán, s a szavai értelmén. Mosolyát a nyakam bőrének felszínén érzem tisztán, de ez sem feledteti el velem, hogy az én arcom vörösen izzik. Szinte már hangosan nevet fel a zavaromnak köszönhetően, mire csak az oldalába bökök, ő pedig a fenekemre suhint egy lágyat, de éppen eleget, hogy sikeresen megmozduljak, egyenesen a vágyakozó ölének. 

— Azt hiszem ideje lesz felkelnünk, tényleg — jegyzem meg, s menekülőre is fogom.

Ha azt mondom, hogy az izgalom kellően eláraszt, hazudok. Azt hiszem, hogy már túlságosan is túlcsordul bennem. Szívem a torkomban dobban, és egyszerűen ügyetlennek érzem magam, aki nem tudja még saját magát sem összekapni az estére, ami rá vár. Törülközőben csavart testtel állok a pultnál a fürdőben, a tükör előtt, nem mintha ez sokat számítana. Semmi smink nincs, de valójában nem is tudnék mit kezdeni velük. Utálom ezt a helyzetet, de kénytelen vagyok elviselni, hiszen nem igazán tudok mit tenni ellene. A fogaim megmosása közben a hajam állapota ami foglalkoztat. Szerencsére a hajmosás és a szárítás nem okoz gondot, így azokon túllépve egy szoros copfot csinálok a fejem tetején. Rengeteg alkalommal áttapogatom az ujjaimmal, hogy sehol se maradjon kisebb-nagyobb pukli, vagy bármi. A parfüm szerencsére könnyen kezelhető még számomra is, így a szokásos kedvencem felkerül rám, s vissza is iparkodom a szobába, ahol az ágyon hagytam mindent, melyet viselni fogok az este folyamán.

Telefonos segítséget kaptam néhány órája, méghozzá a húgomtól, aki tudott az egészről, és szilveszter éjjelének nevezve a bőröndöm mélyére csent néhány extrább cuccot. Szerencsére nem vitte túlzásba, bár amikor a felsőt elmagyarázta, és én magam is kitapogattam, azt hiszem kellően ideges, és kissé mérges kezdtem lenni. Csoda, hogy szerencsétlen darabot elől össze fogja valami. Annyi a megkönnyebbülés számomra benne, hogy body, így feszül, s remélhetőleg a melleim sem szeretnének szerepelni. Amint az anyag rajtam van, és a hosszú nadrág is— amiért hálás vagyok a húgomnak —, szexi, nem szexi, igen is zoknit veszek, mert a megfagyás nem éppen tartozik a ma esti tervek közé. S erősen tartom magam annak a gondolatához, hogyha a láb nem fázik, az ember más részei kevésbé kezdenek el fázni. 

Amint minden a helyére kerül, a kabátomat a karomra fektetem, s igyekszem a csizmámba úgy kimenni a szobából, hogy orra ne essek. Hallom, ahogyan Harry dúdolászik valamit, míg Mia közeledő léptei keverednek vele. Megállok, megvárom amíg a kiskutyám ide ér hozzám, megsimogatom a fejét és puszit is adok neki. Igyekszik nyalakodni, de ismervén őt, szerencsére hamar ki tudom már cselezni, hogy az arcom megússza. Felállok, Harry hangja már nem tölti be a teret. Konkrétan nem tudom, hogy hol is álltam meg, de van sejtésem. Még is inkább várok, s remélem, hogy Harry a segítségemre siet. 

Amikor készülődni kezdtem a fürdőbe közbe vezetett, és a telefonomat a pulton hagyta, pontosan egy nem használatban levő törülköző mellett, hogy megtaláljam, de az ajtók így is résnyire nyitva maradtak. Azt leszámítva, hogy elmondott nagyjából mindent, mi hol van, és körbe is járta velem lassan, ami jó pár percet igénybe vett. Nagyra becsülöm, hogy ennyire türelmes, és fogalmam sincs, hogyan is lehetne hálát mondanom neki. 

— Harry? — köszörülöm meg a torkomat, s várom, hogy válaszoljon. Ha csak rémületében kereket nem oldott eddig.

— Itt vagyok bébi — mormolja már közelről. 

— Ne haragudj, hogy eddig tartott — kezdek mentegetőzni. 

— Rengeteg időm van, ne aggódj. Addig Miával jól el voltunk — csúsztatja a kezét a derekamra. — Csodálatos vagy — szinte hallom, ahogy nyel, s látnom sem kell, hogy tudjam, a szemei végigfürkésztek a testemen, s a kellően diszkrétnek egyáltalán nem nevezhető dekoltázsom az eddigi legtöbbet enged láttatni neki. 

— Igen, gondolom — nevetek kínomban, míg egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat. 

— Mehetünk akkor? Mia biztosan meg lesz? Teljesen elfelejtettem őt, még egyszer ne haragudj.

Ezen már túl estünk a mai napon. De szerencsére a kislány, ha kaja és víz van kinn neki még a játékai, remekül elvan, és még a bútorokban sem tesz kárt. 

— Hát akkor búcsúztassuk el az évet. És, ami ennél is fontosabb, kezdjük el együtt a következőt — nyom egy gyors puszit az arcomra, majd a kabátomat és a táskámat is kiveszi a kezemből. Úriember módjára segíti fel rám a meleg anyagot, a táskát pedig a kezembe adja. — Felkapom én is a kabátom és mehetünk.

Nekitámaszkodom háttal a kanapénak. Pár pillanat az ujjaink egybe is fonódnak, majd Harry vezetésére bízva teljesen magam, követem. Valószínű Mia tudja, hogy most nem tarthat velünk, mert kis lépteivel nem követ bennünket. 

A hideg azonnal megérint, a kabátomat nem gomboltam be, így egy kezemmel össze is húzom magamon az anyagot. 

— Vigyázz, valószínű kissé csúszik, de a havat eltakarítottam nagyjából.

Elmosolyodom a megjegyzésén. Jól esik, hogy ennyire figyel rám, tényleg. Melengeti a szívemet és már egyre jobban csak keresem azt, hogy miként is tudnám meghálálni neki mindezt. 

Besegít az autóba, s szinte az ülésbe is süppedek. A biztonsági övet bekötöm, a lábamat keresztbe dobom, s várom, hogy Harry is csatlakozzon hozzám. Amint ez megtörténik, a motor is felbőg, és a meleg érzése is azonnal megcsap, amelynek nagyon örülök.

— Most már elárulod, hova is megyünk?

— A hegy lábánál fekvő városba, ahol eléggé van élet, fiatalság, és elvileg a legjobb klubba sikerült foglalnom is helyet. 

— Ennyire jó lennél ebben?

— Hm, miben is? Felemelni a telefont? — nevet fel, kezét a combomra simítja én pedig kezemet az övére. Annyira mindennapinak tűnik már és természetesnek az egész, hogy csak apró mosollyal nyugtázom.

— Ebben a barát, kapcsolat dologban.

— Ja, hogy ebben — nevet hangosan. — Nem igazán gyakoroltam eddig, de megmondom őszintén, igen, eléggé klassz vagyok eddig. 

Szerényen ért egyet, kezemet a szájához húzza és ajkát a tenyerembe nyomja egy gyengéd csókra.

25.Fejezet♪H

T A Y L O R

A meleg lehelete szinte már perzseli a bőrömet, s a gerincem mentén ki is ráz a hideg. Bizseregni kezd a bőröm, az arcomra pedig boldog mosoly kerül. Teljes testemmel az engem ölelő testhez simulok, szinte teljesen el is veszve érzem magam a karok között. 

— Hogy kerülsz ide? 

Szeretnék megfordulni a karjai között, de nem igazán enged. Arcát a nyakam hajlatába fúrja és apró puszikkal áraszt el még. 

— Nevezhető a barátod amolyan jó tündérnek? A téli szentnek?

— Nagyon vicces — kuncogok, s sikeresen megfordulok a karjai között. 

— Szerettelek volna kárpótolni, amiért ennyire elhanyagoltalak. És bevallom, rám is rám fért már egy kis pihenés.

— Nos, azt hiszem, hogy Maxi mellett nem nagyon lesz erre lehetőséged. 

— Hm, elfelejtettem említeni, hogy ő már nincs itt? 

Kérdésnek és kijelentésnek is hallatszik egyszerre a száját elhagyó mondat. 

— Tessék?

— Szerettem volna veled lenni. Nincsenek hátsó szándékaim, ígérem! Csupán szeretnék veled lenni úgy, hogy tényleg magunk vagyunk. Persze, ha szeretnéd még vissza hívhatom. 

Orrának hegye az enyémét érinti. Elmosolyodom, s a mellkasához simulok a lehető legjobban.

— Semmi szükség rá. 

Biztosítom. Kezeim a dereka köré csavarodnak. Azt hiszem csupán most tudom felfogni, hogy itt áll előttem és ketten leszünk. Csak ő meg én.

— Azt hiszem ez mindig is hiányzott az életemből — nevetek fel hangosan. 

A hideg hótakaróba süppedek, míg ő kegyetlenül mászik be a kabátom alá, s szinte mindenhova. A didergetést okozó fagyos idő és a kacagás is rázza a testemet, de egyiknek sem szentelek jelentős figyelmet. 

— Meg fogsz fagyni — Harry hangja a közelből szól hozzám. — Nem szeretnénk az ágyban heverészni, ugye? 

— Hm, talán ?!

— Tay, gyere Nyuszi, ideje a melegbe visszatérni. A hó is nekieredt. 

Nevetek. Őszintén nevetek és annyira jó érzéssel tölt fel, hogy szívem szerint hosszú ideig maradnék így, itt. Harryvel. 

A kezem annyira átfagyott a kesztyű hiányának köszönhetően, hogy nehezen érzékelem Harry érintését. Ujjai az enyéim közé fonódnak, s igyekszik a talpaimra állítani, de nem igazán hagyom magam. A hóban feküdve az arcomra érkező pelyheket fogadom. Ujjam Harry kézfején jár, majd egy rántással elérem, hogy mellettem legyen. 

— Bassza meg — mormolja mellőlem, mire még jobban kacagni kezdek. — Elnézést a mocskos szám miatt — mentegetőzik. 

— Mi történt? Megcsúsztál?

— Viccesnek érzed magad, igaz? — puszil arcon. — Mondhatni, hogy sikerült pofára ejtened.

— De hát soha nem tennék ilyet! — olyan ártatlanul mondom, amennyire csak tudom, de a nevetésem annyira akaratosan tör elő, hogy lehetetlenségnek bizonyul.

Váratlanul egy kisebb hókupac landol az arcomba, mire köhögni kezdek. A számon valamennyire áthatol, az orromba is sikeresen betolakodik, ahogyan a sálam kis réseit is kihasználja. Vészes gyorsasággal ülök fel. Köhögni kezdek, de egyszerre a nevetés is elhagyja a számat. 

— Tay, jól vagy? Ne haragudj, basszus, nem akartam kárt okozni benned — hangja megbánástól cseng. A szívem megsajdul a gondolatra, hogy most valami mélységesen ostorozza magát a tette miatt, amikor én nevetek az egészen.

Összeszedem magam, és a kezét megszorítom, amely az enyémét markolja. Ujjainkat egybefonom, s szinte a karjaiba, az ölébe fészkelem magam, hogy biztosítsam afelől, semmi komoly baj sem történt. 

Arcaink egybesimulnak, a tenyere a kabátom meleg anyaga alá kúszik, s terül el a pulcsimon. Simogat érzékien, míg én puszit hintek a kissé borostás arcára.

— Semmi bajom, egy kis hóval nem sikerül elüldöznöd magad mellől — nyugtatom meg viccelődve. — Komolyabb dolgokhoz kell folyamodnod, ha meg akarsz szabadulni tőlem.

— Buta.

Sóhajt fel és a szája az enyémét ízleli meg hosszan, érzékien.

H A R R Y

A kezek, amelyek olyan gyorsan, erősen masíroznak végig a hátamon, mennyeiek. Teljesen el vagyok nyúlva az ágyon, acomat a párna puha anyaga nyomja, míg testemet Tay. Fenekemen ül, így az ágyhoz szegez, míg kezei felstősemet tartják fogságban.

— Hm, ha tudtam volna előbb, hogy ennyire mennyei kezeid vannak .. — mormogom.

Csend uralkodik az egész házban, mindössze a kandallóban pattogó tűz és az emeletrevezető lépcső éjszakai halovány fényei csennek némi fényt az éjszakába. Közös megeggyezés alapján döntöttünk úgy, hogy az itteni kanapét ággyá alakítjuk, s itt maradunk. Innen Taylornak is könnyebb a közlekedés, és a kandalló éjszakai melegét semmi másra sem cserélném le. Ahogyan lágyan megvilágítja az alakját, a vidám mosolyát, csodásnak vélem a pillanatot, s minél többször szeretnék a részese lenni.

— Akkor már előbb munkába fogtál volna, mi? 

— Azt hiszem, hogy megdolgoztattalak volna, igen ..

— Szerintem azt én csinálom.

— Szerintem ne menjünk ebbe bele — csúsztatom hátra a kezemet, s végigsimítok a combján.

Mindössze. Jóga nadrág és egy kötött felső van rajta, amely hosszabb, így a feszes nadrág ellenére sem láthatom a formás fenekét. Érzem, hogy az izmai megfeszülnek, a kezeire pedig rá támaszkodik, s keményebben érint. Ajkai a fülemhez érnek. Meleg lehelete finoman cirógat, s oldalas fekvésemnek köszönhetően látom, hogy csodás ajkai mosolyra húzódnak.

— Ne rosszalkodj, H. 

— Hm, pedig csak finoman kacérkodtam.

Fogaival a vállamba mar, mire felmordulok és megfordulok olyan gyorsan, amennyire csak tőlem telik. Kisebb sikkantás az eredménye annak, hogy mellém kerül, a matracba süpped. A mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. A légzése szapora, ujjai a felkarom szorítják, míg az én kezem a csípőjén pihen, félig a bőrén, félig pedig a nadrágja vékony korcán. Orrom, az ő piszéjével érintkezik, és csak várok. 

Tudom, hogy nem rohanhatom le, hogy minden lépésemet át kell gondolnom, még is a tudata annak, hogy nem hátrál, hogy nem kényszerít arra szavakkal vagy tettekkel, hogy ne nyomuljak, sokat jelenet. Bízik bennem. 

Másik keze, amely nem a kezem öleli, a tarkómra csúszik, és az alig hosszúnak nevezhető hajammal játszik. Szinte hallani lehet a kapkodó lélegzetünk zavaros egyvelegét, ahogyan visszhangot ver a csendes falak között. Érzem, ahogyan kissé megmozdul, s ajkaival az enyémeket keresi. Az én szemhéjaim is lehunyva vannak. Csak érezni szeretném a pillanatot, eggyé válni a csodás lánnyal, akinek az ajkai érintése is eléri, hogy a pengének igen vékony peremén táncoljak. Finoman találkozunk, egy simítás, a fogai megkarcolják az alsó ajkam, és ennyi kell. Már is én lépek, s elégítem ki a feltörő vágyainkat. 

A hosszúnak ígérkezett csók után mellé hanyatlok, testét az enyéméhez húzom, s a nyaka hajlatába csókolok. Látom, hogy szelíd mosoly díszeleg az arcán, amelynek köszönhetően hamar az enyémére is az kerül. 

— Örülök, hogy eljöttél.

— Igen, azt hiszem egy nagyon jó döntés volt — értek egyet.

24.Fejezet♪Nyuszi

T A Y L O R

Mondhatni, hogy az a fél üveg pezsgő is kellő hatással volt rám. Túlságosan is. Egyáltalán nem rúgtam be, de a kevés alkohol is számomra éppen elég a kissé homályos állapotig. Melegem van, és mosolygok, szinte már mindenen, s meg-meg fordul a fejemben, hogy akik látnak, mennyire is gondolhatnak bolondnak. Maxi nagyságos lelkesedéssel igyekezett rendelni még egy üveggel, de szerencsémre elértem, hogy erről lemondjon. Megértettem, hogy miért is tette, mert tényleg a gondolatok nem okoztak mélységesnek tűnő gyötrelmeket. Beletörődtem, és elfogadtam, hogy nem jöhet minden össze elsőre, s mindennek meg kell adni az idejét. 

— Oké kislány, megérkeztünk — csap a combomra Maxi, és a hangjában huncutság oly tisztán hallatszik ki, hogy pillanatok alatt járnak körbe a gondolataim, hogy miben is sántikálhat.

Nem igazán tud rejtegetni előlem semmit. Oly sok év ismeretsége van mögöttünk, olyan mély barátság, hogy tényleg nehezen takargat előlem dolgokat. 

Szinte csak nem tetszésem hangját hallatom. Eszembe jut, hogy. A repülőt követően milyen rettenetes hideg fogadott bennünket itt. 

— Ne tunyuljál be — bök oldalba. — Életed legdögösebb ajándéka vár rád.

— Egy szexi pléd, ami még meleg is? 

— Nagyon vicces vagy. Na, vége a játéknak. Told ki a segged ebből az autóból, mielőtt a hóba löklek.

— Micsoda kedvesség, ne vidd túlzásba — mormogom, s elhúzódom tőle. 

Táskámnak pántját keresztbe vetem magamon, a hajamba túrok, annak a tudatában, hogy a repülőn és az autóban is sikeresen elfeküdhettem. Aztán emlékeztetem is magam, hogy amúgy sincs itt elvileg rajtunk kívül senki. 

Kezem az ajtó oldalán hamar siklik végig, s a megfelelő fogantyút megtalálva feltárom az ajtót, amit meg is bánok. A hideg szinte már a bőröm alá kúszik. Mia vakkantásaiból ítélve, neki kellemes élményeket okoz a fagyos idő. Érzem a bőrömön a nap enyhe simogatását, amely mosolyt csal az arcomra. Mia kissé rángatja a pórázát, de nem merem elengedni, így szegénynek tűrnie kell.

— Bemehetünk, vagy még süttetted az arcod? — dobja át a vállaimon a kezét Maxi. 

— Vezess — süllyesztem a kezeimet a zsebeimbe a hideg elől, és szedem a lépteimet Max mellett. — És ne csinálj belőlem hóembert! — jegyzem meg, ahogy majdnem elránt magával a talpunk alatt roppanó hórengetegben.

— Megfontolandó.

Mia vakkant egyet, és megálljt parancsol nekem is. 

— Még játszhatsz később — unszolom. Leguggolok, és megsimogatom a kissé nedves bundáját. — Ideje megmelegedni.

— Egyetértek.

Sikerül bemenekülni a már melegnek nevezhető házba. Fa illata úgy kúszik az orromba, mintha csak a pillanatot várta volna, hogy megtehesse. A tűz pattogása a csendet megtöri, és csak elképzelni tudom, hogy milyen kis ház, csodás, meleg kandalló, amelyben lobog a tűz. Azt hiszem elég sok mindent megadnék azért, hogy láthassam, ahogy a tájat is. 

Az ajtó csukódásának hangját tisztán hallom, így már bátran hajolok és engedem szabadon Miát. Én is megszabadulok a csizmáimtól, a kabátomtól, és a hajamat is felkötöm, mert úgy érzem, hogy nem bírom tovább elviselni.

— Maxi? 

— Mondjad, édes — hallom meg a hangját kissé messzebbről. Megugrom, ahogyan egy durranást hallok meg, és ragacsos, édes illatú nedvesség érinti meg az egész testemet. 

— Mi a franc? — kiáltok fel, s arcomon önkényesen szalad végig a kezem.

— Csak ünneplünk szivi. Egy kis pezsgő még senkinek sem ártott, tudomásom szerint. És neked sem fog.

— Már eleget ittam mára, azt hiszem. 

— Hinni bármit lehet — horkan fel, miközben poharak éles csörömpölését hallom. — Ne legyél egy elcseszett ünneprontó — löki meg csípőjével az enyémét. 

— Nem lehetne, hogy inkább egy kád forró vízzel ünneplek, és meleg pizsamában folytatom? Ma nem igazán van hangulatom a hideghez, inkább a kandalló előtt ücsörgéshez, mondjuk egy forró kakaóval?

— Annyira kicseszett unalmas vagy, kislány. De annyira szeretlek, hát legyen — sóhajt fel, s hallom, ahogy az üveg valószínű a pultot éri. — De nem baj, ha felpörgetem kissé magamnak azt a kakaót? 

Hangosan felnevetek.

— Én nem bánom.

Maxi megmutatja a szobámat, ami a földszinten van, hogy minden nehézség nélkül tudjam megközelíteni. Persze így sem fog menni egyedül a közlekedés elsőre, de meglehetősen megkönnyíti a dolgomat. A kád melegébe szinte már beleolvadok. Érzem, ahogyan az izmaim ellazulnak, és az arcomon veríték cseppek gördülnek végig a forróságnak köszönhetően. Kényelmesen hátradöntöm a fejemet és csak élvezem az ellazuló élményt. Maxi a lelkemre kötötte, hogy igyekezzem, de fogalmam sincs, hogy mikor fogom megunni ezt az élveztető pillanatot, amely hosszú percekbe torkollik. 

Szinte örökkévalóságnak tűnik, mire ráveszem magam arra, hogy kikecmeregjek a már kényelmesnek nem nevezhető vízből, amely már inkább hidegnek, mintsem kellemesen melegnek nevezhető. 

Meleg öltözetben, inkább a kinézetemet nem elképzelve lépek ki a szobámból. Szerencsére hamar emlékeztetem magam, hogy csak Maxival vagyok, aki magasról tesz arra, mit is viselek, és hogyan nézek ki. Persze nem engedi el egy-egy csipkelődés nélkül a dolgot, de azt már régen megtanultam elengedni a fülem mellett.

— Basszus, lekésted. A herceg az üvegcipővel lelépett, tovább keresi a hercegnőt — böki oda Maxi.

— Tessék? Hamupipőkét nézel? 

— Valamivel el kellett foglalnom magam, ha már te száműztél az életedből.

Elbotorkálok kissé bátortalanul a kanapéhoz, de valamibe be is verem sikeresen a lábamat, mire pár szitokszó, szinte suttogva hagyja el a számat. 

— Gyere ide, te szerencsecsomag — sóhajt fel és leránt maga mellé. 

Érzem, hogy Mia az ölembe fészkeli magát, én pedig örömmel engedem neki. Puha szőrét simogatom, míg a háttérben hallatszó hangokra figyelek.

— Van itt még valaki? — értetlenkedek.

Messziről hangokat hallok. Lépteket, azt hiszem. 

— Csak a tulaj van az emeleten, ne aggódj. Mindjárt elmegy — jegyzi meg kissé hangosabban, melyet nem igazán tudok mire vélni.

A nap további részét szinte a kanapén kuckózva töltjük forró csokoládéval és más nyalánkságokkal. Vannak kedvenc karácsonyi filmjeim, amiket a mai napig képes vagyok elhallgatni is. Melyeket már annyira tudok kívülről, hogy magam előtt látom az adott jelenetet, s még így is jókat derülök rajta. Örülök, hogy mégis Maxivel tartottam, még ha esetleg a számára nem is annyira eseményteli ez a kiruccanás.

♪

Az alvás már nem megy, az ágy szinte kidob a melegéből, én pedig Miával a nyomomban hagyom el a szobámat. Csend uralja a házat, Maxi még valószínüleg alszik, mivel véleménye szerint, neki sokáig tartó alvásra van szüksége a szépsége megtartása érdekében. 

Tegnap már sikerült valamennyire felfedeznem a konyhát, de villás reggeli elkészítésének még sem állok neki. Így egy csésze tea amire telik most tőlem. A reggelivel inkább a biztos kezekkel rendelkező barátomat várom meg, s reményeim szerint nem kell a teljes éhenhalásig várnom. Miának sikerül vizet és ételt adnom, így miatta nem kell már aggódnom. A pulton hagyott távirányítóval bekapcsolom a televíziót, és addig lépegetek, amíg zene nem tölti meg halkan a helyiséget. 

Dúdolom az éppen felhangzó karácsonyi dalt, a csípőmet kissé mozgatom, s várom, hogy a víz felforrjon. Amint ez megtörténik, a csészét elkezdem megtölteni. Az ujjammal figyelem, hogy megfelelő mennyiség kerüljön bele, így emiatt is lassan töltöm, de még így sem sikerül elkerülnöm, hogy az ujjamat kissé ne csípje meg a forróság. Felszisszenek, s ösztönösen lépek arrább és a hideg víz alá dugom. Érzem, hogy a bőr felszíne húzódik, de tudom, hogy ennél az enyhe fájdalomnál nagyobb baj nem történt. 

Hirtelen megugrom, amikor két kar fonódik a csípőm köré. Annyira lefoglalt a balesetem, hogy nem is hallottam, hogy Maxi megjelent. Ám ennek gondolatára furcsállom is a helyzetet, mert ilyen öleléssel nem szokott részesíteni. Nyakam bőrét egy orr finoman megböki, míg nekem a szívem a torkomba ugrik. Kezem a hasamon pihenő kézre simul, ahol az ujjak pillanatok alatt fonódnak egybe. 

— Maxi, te szórakozol velem?

Érzem, hogy nem ő, a hangom ennek tudatában meg is remeg. Meglepő viszont, hogy Mia ennyire nyugodt. Bár nem egy torokra menő eb, de az idegeneket még is megfelelő távolságban hagyja. Most pedig hallom, s érzem, hogy a lábamnál motoszkál. Körmei a parkettán meg-meg koppannak.

— Nem vicces — szólalok meg újra. 

Testem kissé remegni is kezd, ahogy a bőrömre egy enyhe puszinak lehelete kerül. A libabőr végigszáguld a testemen.

— Boldog Karácsonyt, Nyuszi.